December közepétől Terták az államtitkár
Tegnapi információnknak megfelelően döntés született arról, hogy december 15-től Terták Elemér tölti be a Pénzügyminisztérium közigazgatási államtitkári posztját. Terták először 1977-1982 között dolgozott a tárcánál. Később az Országos Tervhivatal, majd a Külkereskedelmi Minisztérium alkalmazottja volt. Rövid ideig a Magyar Hitelbank Rt. ügyvezető igazgatója, majd az Általános Vállalkozási Bank Rt. vezérigazgatója volt. 1990-től 1992-ig az OTP elnök-vezérigazgatója volt. Ezután az Országos Betétbiztosítási Alap ügyvezető igazgatója, majd hat évig vezérigazgatója a Daewoo Bank (Magyarország) Rt.-nek. Innen újból a PM következett, ahonnan 2002. december 1-jén helyettes államtitkárként távozott. (VG)
Jaksityot nem kérték fel pénzügyminiszternek
A Budapesti Értéktőzsde Rt. (BÉT) elnöke, Jaksity György cáfolja azokat a sajtóinformációkat, amelyek szerint neve szóba került mint esetleges új pénzügyminiszter. A BÉT közleménye szerint ilyen felkérés nem történt a kormány részéről, és ilyen szándék nem fogalmazódott meg a tőzsde elnöke részéről. Jaksity György továbbra is a BÉT igazgatósága által kidolgozott stratégia megvalósítását tekinti elsődleges feladatának. Az ennek ellentmondó sajtóinformációk nem felelnek meg a valóságnak - olvasható a közleményben. (MTI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.