BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Változások a Pannonplast igazgatóságában

A Pannonplast hétfői rendkívüli közgyűlésén az alapkezelők által jelölt igazgatósági tagok kerültek többsége a társaság igazgatóságában, míg teljesen kiszorult a Britton és továbbra sem került be a Karsai Holding képviselője, valamint Fehér Erzsébet volt elnök sem.

A Karsai Holding kezdeményezésére összehívott rendkívüli közgyűlésen a tulajdonosok 63,5 százaléka jelent meg, akiknek 52,85 százaléka határozott Fehér Erzsébet, 51,28 százaléka Kerék Csaba, 59,58 százaléka Mészáros János visszahívása mellett.

A hat tagú igazgatóság másik három tagja hivatalban maradt, köztük a vezérigazgatói posztot ellátó Illéssy János. Mellette még igazgatósági tag maradt az április végi éves rendes közgyűlésen a Budapest Alapkezelő javaslatára megválasztott Újlaki Gábor. Az igazgatóság tagja maradhatott még Pázmándi Gyula.

Két új igazgatósági tagot választottak a CA Alapkezelő javaslatára, a rendkívüli közgyűlésen megjelent tulajdonosok 52,85 százaléka szavazott igennel Zoltán Csaba, 51,71 százaléka pedig Molnár László megválasztására.

Zoltán Csaba, a NABI igazgatósági tagja és a Rába felügyelő bizottságának is tagja, Molnár László a GKI Gazdaságkutató ügyvezető igazgatója.

A tulajdonosok többsége ugyanakkor nem választotta az igazgatóság tagjává a Karsai Holding jelöltjeit: Várhegyi Miklóst, és Heimann Zoltánt, a Bábolna volt vezérigazgatóját.

A két új megválasztott igazgatósági taggal az igazgatóság eléri a működőképességhez szükséges 5 fős minimumlétszámot.

A rendkívüli közgyűlésen a tulajdonosok eltörölték azt a korlátozást, amely szerint egy részvényes, vagy tulajdonosi kör maximum 12,5 százaléknyi részvénycsomaggal szavazhat.

A felügyelő bizottság összetétele nem változott, miután nem fogadták el Kerék Csaba javaslatát, hogy Fehér Erzsébet tagja legyen a felügyelő bizottságnak.

A rendkívüli közgyűlésen Kerék Csaba többször is megkérdezte Karsai Bélától, hogy mi az igazi oka a rendkívüli közgyűlés összehívásának. Kerék Csaba elmondta: azt még megérti, hogy külső személyek megkérdőjelezik az igazgatóság legitimitását, azt azonban már nem, hogy ezt a társaságon belül miért teszik.

Karsai Béla erre azt válaszolta, hogy nemcsak az a gondja, hogy külső körülmények miatt nem tekinthető legitimnek az igazgatóság, hanem a cég vezetésének optimista kilátásai sem biztosak számára.

A Karsai Holding már több közgyűlésen megpróbálta bejuttatni delegáltjait a Pannonplast igazgatóságába, 12,5 százalékot valamivel meghaladó tulajdoni hányadának megfelelően. A cég vezetője a két társaság közötti szinergiák kihasználására stratégiai együttműködést is felajánlotta. A Fehér Erzsébet által vezetett Pannonplast azonban a Karsai Holdingban elsősorban versenytársat látott, s nem támogatta, hogy a cég képviselője bekerüljön a Pannonplast igazgatóságába.

Az április végén tartott éves rendes közgyűlésen a Britton képviselője az új igazgatóságra tett személyi javaslatok előtt elmondta, hogy társaságcsoport részt kér a Pannonplast irányításából. Ebben partnereiknek a Pannonplast jelenlegi menedzsmentjét, illetve a Karsai Holdingot tekintik, de a Karsai Holdinggal az esetleges közös operatív irányítás kizárt. Más érdekcsoportok bevonására nem látott lehetőséget a Britton.

Az áprilisi közgyűlésen személyi kérdésekben a Britton Kft. akarata érvényesült.

Akkor az igazgatóság tagjának választották meg Fehér Erzsébetet, Illésy Jánost, Mészáros Jánost, a Britton Kft. ügyvezetőjét, a Kartonpack elnök-vezérigazgatóját, valamint Kerék Csabát, a Britton Kft. másik ügyvezetőjét és Pázmándy Gyulát.

A közgyűlésen történteket azonban a cégbíróság nem jegyezte be, mivel a pénzügyi felügyelet elmarasztalta a Brittont, a Kartonpackot és a Pecdi cégeket. A felügyelet szerint ugyanis e három cég egy cégcsoportot alkot, így nem szavazhatott volna csak 12,5 százaléknyi részvénycsomaggal. Ezt a határozatot a Britton megtámadta a bíróságon, a döntés azonban még ez ügyben nem ismert. (MTI)

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.