Kevés változást hoz a tagság a vegyiparnak

A visegrádi országokban a vegyipar szerkezetváltása és felzárkózása nagyrészt már lezajlott. A négy országban az iparág növekedési üteme ugyan magasabb, mint az európai uniós átlag, azonban önmagában a csatlakozástól nem várhatók jelentősebb, rövid távon ható keresleti impulzusok. A belépéssel teljesen megnyíló egységes piac - ahol a visegrádi országok vegyipara már jó ideje jelen van - elsősorban szabályozási oldalról érinti az ágazat vállalatait. A piaci verseny további, ugrásszerű erősödésével nem kell számolni, az egységes piac minőségi és versenyképességi nyomása azonban fokozatosan erősödhet.

A gazdasági teljesítmény javulásával párhuzamosan a visegrádi országokban a vegyipari termékek egy főre eső felhasználása várhatóan eléri a mai EU-tagok szintjét. (Jelenleg a felhasználás körülbelül a fele a vezető európai országokénak.) Ugyan a belső keresletre nem gyakorol közvetlenül hatást a csatlakozás, de az egységes piacra való belépés várhatóan - ha nem is jelentős mértékben, de - hozzájárul a növekedéshez. A vegyipar gyarapodását és további szerkezetváltozását segítheti a közvetlen tőkebefektetések növekedése, ami alapvetően a még megmaradt állami vagyon privatizációjától függ.

A vegyipari termelés erősen tőkeintenzív. Bár az emelkedő munkaerőköltségek mellett jelentős létszámcsökkentés és -racionalizálás történt a régióban, a bérek és a termelékenység ma is alacsonyabb, mint az EU-tagállamokban. Az egy munkavállalóra jutó átlagos értékesítés kevesebb mint egyharmada az uniós szintnek.

A bérek várhatóan konvergálnak az európai szinthez, míg a foglalkoztatottság a növekvő termelékenységgel párhuzamosan csökkenhet. Azokban az országokban, ahol - mint Szlovákiában - a vegyiparban kismértékű túlfoglalkoztatottság van, vagy ahol - Lengyelországhoz hasonlóan - a privatizáció még nem kezdődött meg néhány szektorban, a modernizációs nyomás miatt a foglalkoztatottság gyorsabban csökkenhet. Az EU-tagsággal a munka- és egészségvédelmi előírások szigorodnak, ami jelentős többletköltséget okozhat.

Viszonylag magas képzettségüknek köszönhetően a vegyiparban foglalkoztatottak a legjobban fizetettek közé tartoznak a feldolgozóipar munkavállalói között. Így komoly béremelési nyomás nem várható, a migrációs lehetőségeket pedig a jelenlegi EU-tagállamok munkavállalást korlátozó átmeneti intézkedései csökkenthetik. Ugyanakkor a képzett munkaerő iránti igény a növekvő hozzáadott értékű áruk arányának emelkedésével nő.

A magas tőkeigény miatt sokszor kifizetődőbb felvásárolni és átalakítani már meglévő vállalatokat, mint zöldmezős beruházást létesíteni. A külföldi stratégiai tulajdonosok nem privatizációs tőkebefektetéseinek elsődleges célja rendszerint vállalataik felkészítése az EU-csatlakozásra, különösen a környezetvédelmi szabályozás tekintetében.

Magyarországon a privatizáció már lezajlott, a befektetési korlátokat nagyrészt megszüntették. 1999-ben az állami tulajdon aránya mindössze 12 százalék volt. Ennek következtében a bővítés aligha gyakorol komoly hatást az EU-ból hazánkba irányuló közvetlen tőkebefektetésekre.

Lengyelországban 2001-ig mintegy 1,5 milliárd dollár külföldi tőke áramlott a vegyiparba, ám a lengyel gazdaság növekedésének megtorpanása kedvezőtlen hatással volt a vegyipari beruházásokra is. A legnagyobb tőkeinputra a jórészt köztulajdonú "nehézvegyiparnak" volna szüksége, hiszen itt alkalmazzák a legelmaradottabb technikát. Bár ennek ösztönzése része a kormány stratégiai programjának is, a megvalósítására már csak EU-tagként kerülhet sor.

Szlovákiában a tíz legfontosabb vegyipari vállalkozás fele szlovák tulajdonban van. A csatlakozás, a tőkepiaci integráció várható mélyülése, valamint a tulajdonosok hozzáállásának megváltozása a hazai tulajdonrészek jelentős hányadának értékesítésével járhat.

Csehországban a legtöbb magánosítás már befejeződött, az Unipetrol privatizációját kivéve. A cseh vegyiparba való közvetlen tőkebefektetések legfontosabb formája a multinacionális cégekkel megalapított vegyesvállalatok létrejötte volt. A cseh privatizációs folyamatban a vállalatok nagy része kisebb egységekre bomlott értékesítése előtt. Az új vállalatok elég erősek maradtak, és a köztük fennálló kereskedelmi kapcsolatok lényegében érintetlenek maradtak. A piacot néhány, széles termékskálát gyártó hatalmas, multinacionális vállalat tartja irányítása alatt. A tőkeigény problémát jelenthet néhány kis- és középvállalkozásnak a nagyvállalatoknál kisebb gazdasági erejük és nem elégséges jogi, gazdasági, technikai és menedzsmentkapacitásuk miatt.

Ami a piaci szerkezetben bekövetkező hatásokat illeti, a csatlakozás fontos ösztönző erőt képvisel: a felvásárlások nem titkolt célja, hogy a befektetők piacot szerezzenek a csatlakozó országokban. Ugyanakkor a közelgő csatlakozás felerősítette a regionális koncentrációra irányuló törekvéseket, aminek hatása már megmutatkozott a piaci szerkezetben.

A nyugat-európai befektetők saját piacaik beszűkülése miatt inkább az itteni értékesítési lehetőségek iránt érdeklődnek, mintsem a termelőkapacitások megvásárlását fontolgatnák. Ebből a szempontból ugyanis vonzóbb befektetési lehetőségek találhatók a Közel-Keleten. A viszonylag csekély nyugat-európai érdeklődés a kelet-közép-európai piacok szereplői számára megadja a saját multinacionális vállalataik létrehozásának lehetőségét.

A petrolkémiai társaságokat a helyi olajvállalatokhoz mind közelebb viszik az olyan vertikális integrációt felgyorsító tényezők, mint a stabil nyersanyagkészlet és versenyképes termelési kapacitás. E folyamat eredményeképpen Közép-Európa is az EU-ban már megszokott ipari szerkezet felé halad, amelyet a vegyipari feldolgozási folyamat különböző szakaszaiban érdekelt vállalatok közötti erős tulajdonosi összefonódások jellemeznek. A regionális terjeszkedés fő oka a kapacitások optimális kihasználásának kényszere.

A külkereskedelemben az érvényes szabadkereskedelmi megállapodások miatt kevés változást hoz a csatlakozás. Itthon a kereskedelmi és technikai akadályok a vegyszerek nagy részénél megszűntek, s csak csekély védelem maradt meg a mosóporoknál és -szereknél, amely teljesen megszűnik, amikor Magyarország belép az unióba.

Lengyelországban is hasonló a helyzet. A protekcionizmus jórészt eltűnt a lengyel vegyipari szektornak az EU-tagállamokkal bonyolított kereskedelméből. Ez a lépés jócskán visszavetette a lengyel termelők versenyképességét uniós versenytársaikkal szemben, ami a külkereskedelmi mérleg tetemes hiányát eredményezte.

Csehország 1995-ben teljesen liberalizálta az ipari termékek uniós kereskedelmét. Az iparág itt elsősorban attól tart, hogy a belépéssel az unió harmadik országgal kötött kedvezményes vámtarifa-megállapodásai Csehországban is érvényesek lesznek. Ez fellendíti majd az olcsó vegyipari termékek behozatalát Ázsiából és Dél-Amerikából. Más viszonylatokban azonban a cseh és az uniós vámtarifák nem különböznek érdemben, ezért a változások piaci viszonyokra gyakorolt hatása csak igen szerény lehet.

A vonatkozó előírások módosulása sem nálunk, sem Szlovákiában nem okozhat igazi gondot. A magyar vegyipari cégek általában elérik az uniós előírásokat, és a magyar törvényhozás a vegyipart érintő jogszabályok megalkotásában eredményesebb volt, mint egyéb, általános kérdések végrehajtásában. A legutóbbi országjelentés szerint jókora fejlődés történt a környezetvédelemben, különösen a környezeti hatások értékelésének törvényi elfogadásával, amely magába foglalja a víz, a hulladék, az ipari szennyezés ellenőrzését, a kockázatkezelést, illetve a vegy- és sugárvédelmet is. Az ágazat adminisztratív kapacitása is növekedett, de - a jelentés szerint - további megerősítésre szorul, különösen ami az érintett minisztériumok közötti feladatok egyértelmű elosztását illeti. A 2002 augusztusában életbe lépett új szlovák szabályozás ugyancsak megfelel az uniós elvárásoknak.

A cseh jogharmonizációs törekvések számottevő eredményt hoztak ugyan, de több kérdés megoldása is hátravan még. Az ország átmeneti haladékot kapott a csomagolás, a csomagolóanyag-hulladék és a városokban keletkező hulladék és a víz kezelésére 2005, illetve 2010 végéig. A csatlakozással életbe lépő új követelmények ugyanakkor komoly gondot jelenthetnek a kis- és közepes vállalkozásoknak. Ezeknek a cégeknek nincs elegendő tőkéjük és humán erőforrásuk ahhoz, hogy megfeleljenek az új követelményeknek, s nemcsak ökológiai küszöbök, hanem a minőségi szabványok és a környezetgazdálkodás biztosítása szempontjából is.

Lengyelországban ennél is jóval nehezebb a helyzet. A lengyel vegyiparban tevékenykedő társaságok tömegesen használnak elavult, az EU-követelményeknek meg nem felelő technológiákat. Az új előírások végrehajtása elkerülhetetlen pluszköltséget jelent. A probléma súlyosságát az unió is elismerte, ezért Lengyelország számára hároméves átmeneti időszakot biztosítottak az irányelvek végrehajtására a már meglévő ipari üzemek esetében.

Ami a hulladékból visszanyert anyagok mennyiségi arányát illeti, feltétlenül szükséges egy hulladékgyűjtő és -szelektáló rendszer kialakítása, valamint hulladékfeldolgozó és -égető üzemek létesítése. A felmerülő költségeket figyelembe véve Lengyelországnak az ezekhez a szabványokhoz való alkalmazkodáshoz ötéves átmeneti időszak áll rendelkezésére.

Szintén komoly nehézséget okozhat a levegőszennyezésre, illetve szennyezőanyag-kibocsátásra vonatkozó 2002-es európai bizottsági irányelv, amely nyomán 2005-től szigorodnak a szulfátok és nitrátok kibocsátására vonatkozó előírások. Ezen szabályozás átvételére és alkalmazására 2002 novemberében Lengyelország ötéves átmeneti időszakot kapott.