Kihívások előtt a villamosenergia-szektor

A Csehország, Szlovákia, Magyar- és Lengyelország alkotta visegrádi négyeknél a rendszerváltást követően a gazdasági visszaesés és az ipari szerkezetátalakítás miatt csökkent a villamos energia iránti kereslet. A pazarló üzemek bezárása és új, gazdaságosabb technológiák átvétele az energiafelhasználás hatékonyságának javulását eredményezte, így a gazdasági növekedés visszatértével a villamos energia iránti kereslet csak a korábbinál mérsékeltebb ütemben nőtt. Szakértők szerint ez a folyamat várhatóan folytatódik, ezért a belföldi villamosenergia-kereslet lassan, de stabilan emelkedni fog.

A nettó exportőr országokban (Cseh- és Lengyelország) a bővülő exportlehetőségek hozzáadódnak a belföldi keresletnövekedéshez, ezáltal a villamosenergia-ipar húzóágazattá és exportbevételek forrásává válhat. Emellett az ágazat mint alapvető közüzemi szolgáltatás hozzájárul más iparágak fejlődéséhez, és végső soron az egész társadalom jólétéhez is. Így egy versenyző villamosenergia-ipar olcsó és megbízható energiaszolgáltatásával kedvezően hathat a gazdaság egészének növekedésére.

Mind a négy országban az EU joganyagával összhangban lévő (villamos) energiatörvényeket fogadtak el. Ezt legutoljára Magyarország tette meg: a kínálati oldali érdekcsoportok ellenállása miatt csak 2003 januárjában lépett életbe az új jogszabály. A visegrádi országokban megtörtént a jogharmonizáció legnagyobb része, de néhány kérdés megoldatlan maradt.

Így például Csehországban a tárolási lehetőségekhez való hozzáférés nem garantált, az engedélyezés nem előre meghatározott feltételeken alapul, hanem a szabályozó hatóság egyedi eljárásokat alkalmaz, a kiegyenlítő áramra vonatkozó szerződések nincsenek megfelelően szabályozva. Ugyanakkor Magyarországon az elosztás és (közüzemi) szolgáltatás szétválasztása nem teljes, s le kell bontani a tőkeáramlások feletti ellenőrzést is.

Lengyelországban az okoz problémát, hogy csak belföldi résztvevők számára szabad a hálózatokhoz való hozzáférés. A külföldiek diszkriminálását mielőbb meg kellene szüntetni. Szlovákiában a rendszerirányító hiányzik, s hátravan még feladatainak és a kereskedelmi szabályoknak a meghatározása is.

A szabályozó hatóságok viszont minden országban felálltak. Ezek feladata a szektor felügyelete, amire azért van szükség, mert az iparág erősen koncentrált, és a piacon természetes monopóliumok működnek. A szakemberek szerint ugyanakkor e szabályozó hatóságok pozícióját tovább kell erősíteni, hogy képesek legyenek a fogyasztói érdekeket hatékonyan érvényre juttatni.

A piacok liberalizálása minden esetben fokozatosan történik. A jelenleg érvényes uniós villamosenergia- és gázirányelv 2004. július 1-jétől előírja a piacnyitást az összes nem háztartási fogyasztó és 2007-re a háztartások számára is. Ez a szabályozás az új tagországokra is érvényes.

Az iparág közvetlen külföldi tőkebefektetései (FDI) többnyire az állami energiacégek privatizációjához kapcsolódnak a visegrádi országokban. A magánosítás az egyes országokban igen eltérő stádiumban tart. A magyar állam 1995-ben többségi részesedést adott el a villamosenergia-szolgáltató társaságokban. E részesedéseket nyugati cégek (RWE, E.On, EdF) vásárolták meg. Az erőművek többségét is értékesítették, ezzel együtt a Paksi Atomerőmű Rt. tulajdonosaként az MVM Rt. meghatározó szerepet játszik az áramtermelésben. E mellett az országos alaphálózat is az MVM Rt. tulajdonában van. A villamosenergia szektor átalakítása során elképzelhető, hogy a Magyar Villamosenergia Ipari Rendszerirányító Rt. (Mavir Rt.) és az átviteli hálózat egyesítésével, az uniós direktívának megfelelően hálózati rendszerirányító (TSO) társaságot hoznak létre. A külföldi befektetők a magyar villamosenergia-ipari társaságok saját tőkéjének 52 százalékát birtokolják.

Csehországban később kezdődött a privatizáció, és nem ment végbe olyan mértékben, mint Magyarországon. A helyi szolgáltatók magánosításakor azok részvényeinek 34 százalékát az érintett önkormányzatok kapták, 15 százalékot pedig magánbefektetőknek adtak el. 1997-ben az önkormányzatok külföldi társaságoknak kezdték értékesíteni papírjaikat. A kormányzat e folyamat visszafordítása érdekében az állami tulajdonú energiacég, a CEZ útján viszszavásárolta a részvényeket.

Az állam a CEZ-ben meglévő 67 százalékos részesedéséből 64 százalékot el kíván adni. Ez a hatalmas csomag a termelőkapacitások 70 százalékát fedi: többségi tulajdont jelent öt szolgáltatóban, blokkoló kisebbséget a fennmaradó háromban, illetve beletartozik az átviteli rendszerirányító CEPS teljes pakettje is. Eddig egyetlen ajánlat sem felelt meg a cseh kormány igényeinek. Ha ez az ügylet végbemegy, úgy az állami tulajdonú "közel" monopólium magánkézbe kerül. A cseh kormány célja ezzel az, hogy a CEZ európai szinten meghatározó szereplővé válhasson.

A lengyel villamosenergia-iparba 1,66 milliárd dollárnyi külföldi tőke érkezett 2002 közepéig, további 1,7 milliárd dollár befektetését pedig tervezték. Mégis, a privatizáció - melyet 2005-re kívántak befejezni - elmaradt a tervezett ütemtől. A verseny biztosítása érdekében egyetlen befektető sem juthat majd 15 százaléknál nagyobb részesedéshez a piacon.

Szlovákiában 2002-ben magánosították a szolgáltatókat: részvényeik 49 százalékát értékesítették. Ehhez a többi papírra vonatkozó vételi kötelezettség is társult, arra az esetre, ha az állam el kívánná azokat adni. Ez egyébként igen valószínű, mivel a nyugdíjreform finanszírozásához pluszforrásokra van szükség. A befektető az E.On, az EdF és az RWE volt. Felkínálták az állami áramtermelő SE 49 százalékos részesedését is, de a befektetők nem érdeklődnek a nukleáris kapacitások iránt, és a cég befagyott követelései elriasztják az érdeklődő stratégiai befektetőket.

A privatizáció mellett a tőkebeáramlás másik formája új erőművek létesítése. Erre mind a négy országban volt példa, s hosszabb távon döntően a kapacitások iránti növekvő igény fogja meghatározni a tőkebeáramlást.

Eredetileg mind a négy ország villamosenergia-iparát erőteljes túlfoglalkoztatás jellemezte. A privatizáció nyomán ez a túlfoglalkoztatás csökkent, míg a leépítések másik forrása az elavult erőművek bezárása volt. Magyarországon a szolgáltatók 1995-ös privatizációjuk óta állományukat 60 százalékkal csökkentették, ami mintegy 7 ezer ember utcára kerülését eredményezte. Az erőművek ugyanakkor 1995 és 2001 között 35 százalékkal fogták vissza létszámukat. Tisztán látható, hogy a privatizált társaságokban erőteljesebb leépítések történtek, mint a (közvetve vagy közvetlenül) állami tulajdonú cégeknél.

Mivel a többi országban később indult a privatizáció, a legsúlyosabb leépítések még jellemzően hátravannak. A cseh közüzemi szektorban 23 százalékkal csökkent a foglalkoztatás 1995-2001 között: a villamosenergia-társaságok becslések szerint állományuk 21 százalékát, mintegy 5000 főt bocsátanak el 2010-ig. Legrosszabb esetben, ha a szenes hőerőműveket bezárják, akár 30 ezer ember is elveszítheti munkáját. E hatásokat mérséklik azok a kitételek, amelyek kötelezik a befektetőket, hogy öt éven keresztül ne csökkentsék a teljes időben alkalmazottak létszámát. A többi országban sem jobb a helyzet. Lengyelországban a 2003-as 150 ezres létszámnak 40-50 ezerrel kell csökkennie, hogy elérjék az átlagos európai termelékenységet, Szlovákiában pedig a mai, mintegy 20 ezres létszámot 2006-ig 16-17 ezerre kell apasztani.

A bérszínvonal ugyanakkor ezen országokban jelenleg jóval alacsonyabb, mint Nyugat-Európában: például a magyar bérek a német fizetések egyötödét teszik ki. Ez számottevő költségelőnyt jelent, ám a bérek felzárkózásával hosszú távon ez eltűnik. A szakemberek egyetértenek abban, hogy nem várható az iparág munkaerejének elvándorlása, ugyanakkor a munkaerő minőségét javítani kell, hogy a társaságok alkalmazkodni tudjanak egy versenyző, piaci alapon működő környezethez. Hasonló folyamat zajlik Nyugat-Európában is: a menedzsment-, kereskedelmi és marketingképességek egyre fontosabb szerepet játszanak a fogyasztókért folytatott versenyben.

A piacszerkezet szorosan kapcsolódik a privatizációhoz. Kezdetben minden országban egyetlen vertikálisan integrált, állami tulajdonban levő villamosenergia-társaság működött. Először valamilyen módon szétválasztották a társaság tevékenységeit (termelés, átvitel, szolgáltatás); ezután következett a magánosítás. A szolgáltatók területi alapon működnek, ellátási kötelezettséggel, ezért e szektorban eddig nem volt verseny. A piacnyitással ez a helyzet megváltozik: a "kiskereskedelmi" verseny intenzitása ugyanakkor egyelőre kérdéses.

A nagykereskedelmi piac a potenciális verseny másik színtere. E szektort minden országban állami tulajdonú társaságok uralják (a CEZ Csehországban, az MVM Magyarországon, a SE Szlovákiában). Ha e vállalatokat egyetlen vevő vásárolja meg - amint azt Csehországban tervezik -, úgy domináns pozíciójuk megmarad. Ugyanakkor a verseny nemcsak a szereplők számától függ, hanem elsősorban a fölös termelőkapacitások nagyságán múlik. Ha ezek nagyok - mint Cseh- és Lengyelországban -, akkor az árak várhatóan esni fognak. Fölös kapacitások hiányában viszont az import nyomhatja lefelé az árakat.

A nagykereskedelem zökkenőmentessé tétele felé komoly lépést jelent az áramtőzsdék létrehozása. Lengyelországban már működik ilyen intézmény, míg másutt legfeljebb csak tervezik a létrehozását. A befagyott költségek további problémát jelentenek. Ezek az állami energiacég hosszú távú szerződéseivel, kötelezettségvállalásaival függnek össze; s csökkentik e társaságok jövedelmezőségét, és elriasztják a befektetőket.

Cseh- és Lengyelország nettó villamosenergia-exportőr, s az EU-csatlakozást követően kivitelük bővülésére számítanak, mivel fő kereskedelmi partnereik jelenlegi és leendő tagállamok. Az egységes piacon erősödni fog a verseny, és a termelés átalakítása elkerülhetetlenné válik. Csehország jelentős fölös kapacitásokkal fog rendelkezni a temelíni atomerőmű teljes üzembe állását követően. Cseh- és Lengyelország komparatív előnyökkel bír nyersanyagok (szén) és a munkaerő költsége tekintetében is, ugyanakkor a széntüzelésű erőművek környezetvédelmi korlátozásoknak vannak kitéve, a bérköltségbeli előnyök pedig csak időlegesek.

Ezzel szemben Magyarország és Szlovákia nettó áramimportőrök. Várhatóan nő a behozataluk, lefelé nyomva a belföldi árakat. Mivel a nagykereskedelmi piac fölös kapacitások hiányában monopolisztikus (vagy legfeljebb oligopol), egyedül a szabad import tűnik megfelelő eszköznek az árak csökkentésére. A határkeresztező kapacitások bővítésére minden országban szükség lesz, s felül kell vizsgálni a nem gazdaságos hosszú távú szerződéseket is.

A valutaárfolyamok alakulása különböző módokon hat az ágazatra. A Balassa-Samuelson-hatás, vagyis a termelékenység növekedése következtében jelentkező reálfelértékelődés közös jelenség: az ebből fakadó felértékelődés az importáló országok számára egyértelműen előnyös, s elméletileg az export versenyképességét sem rontja. Ugyanakkor az erős valuta olcsóbbá teszi az tüzelőanyagok és a tőkejavak importját, amely minden ország számára egyformán előnyös.

Mindezek alapján a régió legsürgetőbb feladatai között szerepel a határkeresztező kapacitások bővítése és a külkereskedelem akadályainak elhárítása, illetve a privatizáció végigvitele. Ez utóbbinál olyan konstrukciók, szerződések kidolgozására van szükség, amely javuló hatékonyságot, versenyképességet, illetve erősödő piaci versenyt eredményez.

Szükség van a szabályozó és felügyelő hatóságok megerősítésére is, és hatékonyabban kell szabályozni a természetes monopóliumokat, hogy ezzel ösztönözzék a beruházásokat, javítsák a szolgáltatás biztonságát és minőségét. Rendkívül fontos emellett az energiahatékonyság javítása és környezetvédelmi szempontok igen határozott figyelembevétele is.