Még Nyugat-Dunántúl is gyenge

Az utóbbi két évtizedben a globalizáció felerősödésével a versenyképesség vált az egyik kulcsfogalommá, amellyel az új feltételek közötti világméretű versengés jelenségeit, a vállalatok, az országok és a régiók e versenyben való sikeres részvételét igyekeznek meghatározni - állapítja meg az MTA kutatócsoportja által végzett tanulmány. A globalizáció a nemzetgazdaságok jelentőségét mérsékelte, a régiók gazdasági szerepét pedig felértékelte, a helyi üzleti feltételeket elsődlegessé tette.





>> A területi egységek

rivalizálása



A globalizáció két alapvető folyamata - a dereguláció és a kommunikációs-informatikai technológiák elterjedése - egyre kevésbé teszi lehetővé a nemzeti kormányoknak, hogy hagyományosan (például exporttámogatásokkal, vámokkal és illetékekkel stb.) közvetlenül befolyásolják a nemzetközi versenyt. Ezért előtérbe kerültek a közvetett módszerek és eszközök, amelyek a vállalatok versenyelőnyeit meghatározó háttérfeltételekre, elsősorban a versenyképességet befolyásoló üzleti környezet javítására irányulnak.

A versenyképesség gyűjtőfogalom, elsősorban a piaci pozíció szerzésére, megtartására és javítására való hajlamot, a piaci versenyben való helytállás képességét, az üzleti sikerességet jelenti.

A globalizáció másik alapvető következménye a térségek, régiók szerepének megváltozása és felértékelődése. A régiók, földrajzi koncentrációk előtérbe kerülése nem valamilyen politikai vagy eszmei divat következménye, hanem annak, hogy a globalizáció új gazdasági teret hozott létre. A nemzetközi verseny helyébe a globális rivalizálás lépett, amelynek szereplői a régiók is. Ezt a versenyt a hagyományos fogalmakkal már nem lehet leírni.

A területi egységek közötti verseny során bizonyos csoportok a helyi politikán keresztül más térségekkel versengve igyekeznek befolyásolni a helyi gazdaság fejlődését.

A regionális versenyképességnek nincs egyetlen kiemelt mutatója, nem jellemezhető egyetlen tényezővel. A versenyképesség a régióban olyan fenntartható gazdasági növekedés, amely a magas foglalkoztatottsági ráta melletti magas termelékenységből származik. Ez nehezen mérhető. Bár az alapkategóriák (GDP/fő, munkatermelékenység, foglalkoztatottsági ráta, nyitottság) jól becsülhetők, a versenyképesség javítására szolgáló közvetlen és közvetett tényezők csak komplex mutatórendszerrel írhatók le.

Magyarországon a régiók mellett a megyék, valamint a nagyvárosi vonzáskörzetek jöhetnek számításba. A versenyképességet befolyásoló közvetlen és közvetett tényezőket azonban akár kistérségenként vagy településenként is lehet elemezni.

Egy-egy település versenyképességét csak nagyobb városokban, azok vonzáskörzeteivel együtt lehet vizsgálni. Például Németországban a 167 munkaerő-piaci körzet, Nagy-Britanniában a 123 ingázási övezet azon legkisebb térségek, amelyekre bár GDP-t nem lehet számolni, de azért megbecsülhető a versenyképesség több mutatója.





>> Előtérben a helyi

gazdaságpolitika



A régiók felemelkedését a versenyképesség erősödése befolyásolja, azaz a termékek és szolgáltatások értékesítési képességének javulása a nyílt versenypiacokon. Ez idővel a beruházásoknak vonzó telephelyeket jelent, illetve kölcsönhatás jön létre a telephelyválasztás és a versenyképesség között.

A makroökonómiai tényezők befolyásolják a régiók gazdasági teljesítményét. A versenyelőny főleg a keresleti oldalt érinti, amelyet számos részpolitika befolyásol. Ezek közül a regionális gazdaságpolitika kulcsfontosságú, amely a szakpolitikák széles körét öleli fel: a fejlődő vagy hanyatló ágazatok közvetlen támogatását, az innovációhoz, az új technológiák vagy k+f eredmények átvételéhez nyújtott segítséget, tőketámogatást, ágazati stratégiákat, közvetlen állami megrendelést.





>> Előnyök és hátrányok



A kutatás jelenlegi fázisában a tényezőfelbontásos módszerrel végzett számításokat a Horváth Gyula vezette csoport a 149 hazai kistérségről. Az országban elfoglalt egyedülálló helyzete, dominanciája miatt a vizsgálatból kihagyták a fővárost - bár a számításokat együttesen is elvégezték.

A GDP (az adóköteles jövedelmek), a népesség (az állandó népesség), a foglalkoztatottak (az adófizetők száma), az aktív korúak (a 18-59 évesek száma) voltak az egyes térségi szinteken végzett vizsgálatokban az általános modell megkövetelte jelzőszámok.

Az elemzés szerint 53 olyan kistérség található az országban, amelyben a vizsgált időpontokban, illetve térségi szinten (statikus versenyképesség 1993-1999, dinamikus versenyképesség 1993-1999, városi, illetve községi versenyképesség 1999) komplex versenyelőny mutatható ki. Azaz mind az egy lakosra jutó jövedelem, mind az élőmunka-termelékenység, a foglalkoztatottság és a korszerkezet mérőszáma az átlagnál nagyobb értékű.

Az 1993-as statikus körzeti versenyképességben 25, a dinamikusban 20, az 1999-es statikus körzeti versenyképességben 33, a városi elemzésben 27, a községek vizsgálata szerint pedig 33 kistérség jellemezhető komplex versenyelőnnyel.

Az országban csupán hat ilyen kistérségben jobb a helyzet minden szempontból a vidéki átlagnál. Közülük öt dunántúli: Székesfehérvár, Mór, Komárom, Várpalota, Győr, egy észak-magyarországi: Eger körzete.

Ellentétes pólus az a 14 kistérség, amely minden vizsgált szempontból komplex versenyképességi hátrányban van: Edelény, Encs, Szerencs, Szikszó és Pétervására, az Alföldről Berettyóújfalu, Nagykálló, Tiszavasvári, Vásárosnamény, Tiszafüred, Kunszentmiklós, Bácsalmás, Sarkad és Kistelek.

Számos térségnél élesen szétválik a dinamikus és statikus versenyképesség. Például Enying, Pápa, Kisbér, Sümeg, Tab, Tét, Vasvár egyetlen statikus elem szerint sincs a versenyképességi élmezőnyben, de dinamikus közelítésben komplex versenyelőnyös térségeknek minősülnek. Ez a csoport a dunántúli belső perifériák felzárkózását jelzi. Ellentétes folyamatokra utal, amikor a statikus mérőszámok alapján komplex versenyelőnyt mutat egy térség, bár a dinamikus elemzés szerint nincsenek az élmezőnyben, mint Dunakeszi, Dunaújváros, Esztergom, Sopron, Szentendre, Szombathely, Tata, Vác és Veszprém térsége. Ezek már a kilencvenes évek elején-közepén viszonylag kedvező helyzetben voltak, amit máig megtartottak ugyan, de kiugró fejlődést nem mutatnak.

Érzékelhető stagnálást jelez, hogy egy-egy térség 1993-ban még a komplex versenyelőnyös csoportban szerepelt, de azt követően kikerül onnan. Ilyen a tanulmány szerint két turisztikai központ: Hajdúszoboszló és Siófok körzete. Sajátos típus Gyöngyös térsége, ahol kizárólag a városi elemzés mutat komplex versenyelőnyt. Ezzel ellentétben az ország középső zónájában több olyan kistérség van (Aszód, Bicske, Dorog, Gyál, Paks, Rétság), ahol kizárólag a kistérségek községei kerülnek ebbe a kitüntetett pozícióba.





>> Északnyugattól

délkelet felé



A kistérségi statikus (1999-re vonatkozó), illetve különösképpen a dinamikus (az 1993-1999-es periódusbeli növekedést elemző) versenyképesség térszerkezete (3. és 4. ábra) északnyugat-délkelet kettőséget mutat, amely erőteljesen hasonlít a hazai térszerkezeti fejlettségi-fejlődési tagoltságot feltáró vizsgálatokhoz.

Pest megye kistérségeinek többsége egy vagy több szempontból is versenyelőnyös helyzetű (ez alól csak Dabas, Nagykáta és Cegléd körzete kivétel). A megye kistérségi versenyképességi tagozódását egyértelműen uralja a fővárosi agglomerációs zóna és a megye periferikus térségeinek kettőssége. Míg az előbbi övezetben a statikus versenyképességi helyzetben mutatkozik versenyelőny, az utóbbiak főként a dinamikus versenyképesség szempontjából vannak kedvezőbb helyzetben. Különösen feltűnő ez a kettősség a szobi kistérségnél. Az agglomerációs térségekben - dinamikus közelítésben - kedvezőtlen a demográfiai-korszerkezeti mutató, ami nagy valószínűséggel a szuburbanizációs népességárammal kapcsolatos, mivel e zóna aktív korú népességének aránya nem nőtt.

A közép-dunántúli régióban is jelentős többségben vannak az egy vagy több szempontból versenyelőnyt felmutató kistérségek (a már említett, minden elemében komplex versenyelőnnyel jellemezhető Székesfehérvár, Mór és Komárom kistérsége). Komárom-Esztergom megye átmenetet mutat Pest és Győr-Moson-Sopron dinamikus zónája között, 1999-ben a megye minden kistérsége és községe is versenyelőnyös helyzetű. Fejér megye kiugró dinamikájú térségei ellenére is éles megosztottságot, "mini" észak-dél megosztottságot jelez. Veszprém szintén tagolt: Tapolca kistérsége máig "depressziós" jegyeket mutat, ellenben a tipikusan belső perifériának látszó sümegi térségben a dinamikus elemzés felzárkózást jelez.

A Nyugat-Dunántúl egyértelmű dinamizmusát jelzi az, hogy 1993-hoz képest 1999-re egyetlen versenyképességi komponensben sincs visszaesés: vagy javultak a térségek jellemzői, vagy megtartották a korábbi pozíciókat. Győr-Moson-Sopron megyében figyelemre méltó, hogy minden körzeti periféria (község) versenyelőnyös helyzetű. Győr az országos összevetésben is az egyik legjobb helyzetű térség. Sopronról - mint az átalakulás kezdetén kialakult előnyeit tartó, de nem kiugróan gyors fejlődésű térségről - már volt szó. Vasban - ami teljesen egyedi a megyék közül - minden kistérség versenyelőnyös a dinamikus vizsgálat szerint (az 1993-1999 közötti növekedésben). Szentgotthárd teljes megújulása, valamint Körmend, Kőszeg és Sárvár körzetének javuló jövedelempozíciója (termelékenysége) külön is említést érdemel. Zalában a megyeszékhely kisrégiója valamivel jobb helyzetű Nagykanizsa térségénél, a többi meglehetősen ellentmondásos, labilis helyzetű.

A Dél-Dunántúlra jellemző leginkább, hogy a versenyelőny egy-egy elszigetelt központra szűkül (például Pécs, Paks, Szekszárd), de ezekben sincs kedvező irányú elmozdulás a dinamikus versenyképességben. A régióban még leginkább a korszerkezeti, demográfiai mutatókban látszanak bizonyos lehetőségek, amelyeknek köszönhetően nincs olyan térség, amely minden szempontból komplex versenyhátrányban lenne. Baranya és Tolna minden térsége lényegében stagnál (relatív értelemben), Baranyában a községek leszakadása a legszembetűnőbb (még Pécs körzetében is).

Észak-Magyarország súlyos és átfogó válsághelyzetének oldódását ma még lényegében csak a dinamikus versenyképességi elemek jelzik (ez alól Miskolc térsége látványos kivétel). Az abaúji térség teljes versenyhátrányával ellentétben a dinamika mind Hevesben, mind Nógrádban viszonylag kiterjedt, Eger térsége egyértelműen kiválik a régióból, Nógrádban a megyeszékhelyet maga mögé utasítja Rétság és Balassagyarmat térségének fejlődése (a salgótarjáni térség város-község relációban is erősen megosztott).

A vizsgálatok szerint összességében még ma is Észak-Alföld a legnagyobb nehézségekkel küszködő régió. Szabolcs-Szatmár-Beregben például egyetlen dimenzióban sem mutatható ki versenyelőnyös térség (az elemzés nem erősíti meg Nyíregyháza többek által igazoltnak vélt dinamikáját sem, vélhetően azért, mert e térségben a relatíve gyors népességnövekedés következtében nem javulnak a különböző fajlagos jellemzők). Debrecent kivéve nem kedvező a kép Hajdú-Biharban sem. Jász-Nagykun-Szolnokban a megyeszékhely kedvezőtlen dinamikus mutatói figyelmeztetőek (az ellentétes típust Jászberény kistérsége képviseli, ahol a statikus jellemzők versenyhátrányosak, de a dinamika versenyelőnyt jelez). A régió középső zónája - az itteni belső periféria - stagnálására utal az, hogy Hajdúszoboszló, Törökszentmiklós, Karcag, valamint Polgár 1999-re rosszabb helyzetbe került, mint volt az évtized elején.

A Dél-Alföld helyzete sem tűnik sokkal kedvezőbbnek. A régió vitathatatlan központja, Szeged dinamikus versenyképessége is kedvezőtlen - többé-kevésbé hasonlóan más megyeszékhelyekéhez, így az említett Szolnokhoz, valamint Békéscsabához és Kecskeméthez. Békés megye különleges vonása az, hogy egyetlen dimenzióban és térségben sincs az átlagnál magasabb termelékenységű (jövedelem/adózó) pozíció, itt is legfeljebb a foglalkoztatottsági vagy demográfiai komponens enyhít valamit a hátrányokon. Bács-Kiskunt szintén az egyik legkedvezőtlenebb helyzetű megyének mutatja a vizsgálat. Ahogy azt több korábbi vizsgálat jelezte: ebben a megyében feltételezhető leginkább, hogy a számításban használt adóköteles jövedelem "lefelé" torzít a megye tényleges gazdasági-jövedelmi helyzetéhez képest.

A kutatók összegzésképpen megállapítják, hogy a magyar régiók versenyképessége az Európai Unió régióival összevetve igen gyenge. Négy magyar régió található az uniós mezőny végén. Még az itthon kiemelkedően sikeresnek tartott Nyugat-Dunántúl is gyengének tekinthető európai összehasonlításban. Egyedül Közép-Magyarország sorolható be a harmadik harmad közepére, Budapest pedig önmagában a középmezőnyben helyezkedik el, és versenyképessége javul.