Monopolista viszonyok a cementiparban

Az 1994-ben lezárult privatizáció után két nagy szereplő maradt a magyar cementiparban. A Duna-Dráva Cement Kft. tulajdonosa a német Heidelberger Zement AG és a Schwenk KG. A cég jelenleg a beremendi és a váci cementgyárakat üzemelteti. A Holcim Hungária Cementipari Rt.-nek, amely a svájci illetőségű Holcim csoporthoz (korábban Holderbank AG) tartozik, Lábatlanban és Hejőcsabán van gyára.

Sokan ma is kritizálják azt a folyamatot, amellyel mostanra a magyar cementipar gyakorlatilag 100 százalékban külföldi kézre került. Egyes politikusok és ágazati szakértők elsősorban azt sérelmezik, hogy az eladási ár a vállalatok tényleges piaci értékének alig 30-50 százalékára rúgott. Mindenképpen tény, hogy a rendszerváltás utáni években - amikor a magánosítás lezajlott - valóban soha nem látott mélyponton volt a hazai cementipar teljesítménye. 1988 és 1990 között a cél az volt, hogy a tulajdon harmadát, negyedét adják külföldi kézre, ami adott volna a szükséges fejlesztésekre és korszerűsítésekre. A 90-es évek elején azonban anynyira megcsappant a belföldi kereslet, hogy a kapacitáskihasználás 50 százalék alá csökkent, és a beremendi kivételével minden gyár veszteségesen működött.

Koltai Imre, a Magyar Cementipari Szövetség tanácsadója szerint a privatizáció lebonyolítói tudták, hogy később jobb feltételekkel lehetne értékesíteni a cégek többségi tulajdonrészét, ám az égető működőtőke-hiány miatt az ÁVÜ és Ipari Minisztérium az azonnali privatizáció mellett döntött. A folyamat 1994-es befejezése után a hazai építőipar némileg fellendült, cementkereslet pedig lassú növekedésnek indult.

A cementet alapvetően az alacsony ára teszi versenyképessé. A termelési költségek közül az energia a legjelentősebb, a tüzelőanyag és a gépek működtetéséhez szükséges villamos energia az összes ráfordítás mintegy 25-35 százalékát adja. A cementgyárak főleg a tüzelőanyag-költségeiket próbálnák azzal leszorítani, hogy jóval olcsóbb alternatív anyagokat, hulladékokat használnának a kemencék fűtésére. Ez itthon még csak Beremenden valósult meg, pedig az EU-ban a megoldás igen elterjedt. Bár szigorú környezetvédelmi fejlesztésekre van szükség, jelentősen csökkentik a kiadásokat.

További komoly költség a szállítás mind a készterméknél, mind az alapanyagoknál. Emiatt igazán versenyképes áron értékesíteni csak a termelőüzemhez közel eső piacokon lehet, a gyárat pedig célszerű a nyersanyagbányák közelébe telepíteni. Exportálni legfeljebb a szomszédos országokba éri meg. Az iparágnak ez a sajátossága a termelők szerint Magyarországon komoly kihívást jelent a vállalatoknak.

Mivel semmi sem korlátozza a behozatalt, főleg Ukrajnából, valamint kisebb részben Szlovákiából árad az olcsó importcement Magyarországra. Ukrajnában az igen olcsó munkaerő és alacsony energiaárak, valamint a hazaihoz hasonló szigorú környezetvédelmi előírások hiánya lehetővé teszi, hogy még a magasabb szállítási költségek ellenére is igen versenyképes áron kínálják nálunk a portékájukat. A magyar cégek számára a belföldi piacon túli export leginkább Szerbia és Montenegróba, illetve szerényebb részben Ausztriába és Horvátországba irányulhat. Emiatt a Balkán hagyományosan nagy szerepet játszik a magyar kivitelben, és a háború utáni újjáépítés kapcsán ez a piac igen felértékelődhet.

A magyar cementiparban a termelők szerint évről évre értékesítési és kapacitáskihasználási problémák jelentkeznek, hiszen az eladási lehetőségek növekedését folyamatosan felülmúlja az import gyarapodási üteme. Az egy főre eső cementfelhasználás 2003-ban fejenként 400 kilogramm körül alakult (a rendszerváltás után még 300 kiló alatt volt), ami igen alacsony érték, összehasonlítva az EU kevésbé fejlett tagjaival, ahol ez az akár az 1000 kilót is elérheti.

A rendszerváltás után még mintegy 3,7 millió tonna volt a hazai vállalatok belföldi cementértékesítése, 2002-ben pedig az érték már alig haladta meg a 3 millió tonnát. 2000 őszén a Bélapátfalvai Cement és Mészipari Rt. üzemét a konzorciumon keresztül tulajdonos Heidelberger és a Holcim felszámolta, mivel a kihasználatlan kapacitások az iparágban már meghaladták a 2 millió tonnát. Ráadásul az üzem az ország északi részén volt, közel a hejőcsabai gyárhoz, s a szlovák import is elsősorban erre a területre koncentrálódik.

A gyár megszüntetésének az oka lehetett az is, hogy a külföldi tulajdonosok a kínálatot próbálták csökkenteni és az áraikat emelni. Ezt támaszthatja alá, hogy a piacon összejátszást sejtő GVH 2002. októberi határozatában megállapította, hogy a két cég a Magyar Cement Szövetség bevonásával információkartellt működtetett, és ezért összesen 120 milliós bírságot szabott ki rájuk. A cégek az ügyben fellebbeztek, jogerős ítélet még nem született.

A Holcim és a Heidelberger nemcsak a magyar piacot tartja a kezében, hanem a legtöbb kelet- és közép-európai országban erős - néhol monopol- - pozíciókat szerzett, s sok vertikálisan kapcsolódó ágazatban is érdekelt. Ezért is érdekes, hogy a cementipari szövetség évek óta azért lobbizik (eredménytelenül), hogy az állam korlátozza az importot keleti szomszédainkból, noha az ottani kapacitások jó része szintén ezen cégek kezén van. (Ukrajnában a Heidelberger 2002-ben piacvezető volt.)

Alighanem túl magasnak tartotta a cement hazai árát az egyik legnagyobb építőipari cég, a Strabag is. A fő profilként elsősorban út-, illetve magasépítéssel foglalkozó német vállalat ugyanis a közelmúltban bejelentette, hogy Baranya megyében új cementtermelő üzemet létesít. A Bükkösd és Hetveny közé tervezett, mintegy 100 millió euróra a rúgó beruházás tervezett kapacitása 600-800 ezer tonnára tehető. Ezzel a cég teljesen függetleníteni tudja magát a mai gyártóktól: célja a saját termelésének ellátása és nem a piaci értékesítés. (Számításaik szerint a megtermelt cement 50-60 százalékát házon belül felhasználják fel.) A dél-magyarországi helyszínválasztás arra is lehetőséget termet, hogy a Strabag innen szállítsa a cementet, ha részt váll a balkáni újjáépítésben.