A készpénz útja a magyar gazdaságban

Most a tanulmány első felét közöljük, mely áttekinti a készpénzforgalmat, az elmúlt évtizedben bekövetkezett változásokat, és elemzi a háztartások, a gazdálkodószervezetek és azon belül a kiskereskedelem készpénzforgalomban betöltött szerepét. A második részben a készpénzforgalom professzionális szereplőinek tevékenységét mutatjuk be, a posta, a pénzfeldolgozó vállalatok, a hitelintézetek és a jegybank szerepét.

A gazdaság készpénzzel való ellátása a jegybank egyik alapfeladata. A jegybanktörvény értelmében Magyarországon kizárólag az MNB jogosult a hazai törvényes fizetőeszköz kibocsátására és forgalomból történő bevonására. A készpénzellátás terén a jegybank célja, hogy a forgalom készpénzszükségletét minden időpontban maradéktalanul ki tudja elégíteni megfelelő címletösszetételben és minőségben. Ennek érdekében biztosítja a gazdaság bővülő készpénzszükségletét, gondoskodik a forgalomban elhasználódott készpénzmennyiség pótlásáról, bevonja és megsemmisíti a forgalomképtelen fizetőeszközöket. Az MNB fogadja a hitelintézetek és a posta készpénzbefizetéseit, és kielégíti napi -igényüket. A beáramló készpénz feldolgozása során vizsgálja a bankjegyek minőségét és kiszűrik a hamis és a forgalomképtelen bankjegyeket. A jegybank részt vesz a készpénzforgalom szabályozásában és ellenőrzésében.

A bankjegy és az érme az MNB-ből indul útjára, többször megfordul más gazdasági szereplők kezén, a jegybankba is befizetésre majd kifizetésre kerül. Végül az elhasználódott, illetve bevonásra ítélt készpénzt a jegybankban semmisítik meg.





>> A készpénzforgalom jelenlegi rendszere



A készpénzforgalom legfontosabb szereplői a jegybank és területi hálózata, a pénzszállító és feldolgozó vállalatok, a kereskedelmi bankok, a posta, a gazdálkodó és költségvetési szervezetek, illetve a magánszemélyek, amelyek kapcsolatát a készpénzforgalomban az ábra mutatja szemléletesen.

A jegybank budapesti fiókjában és 4 területi igazgatóságán keresztül látja el a forgalmat készpénzzel, fogadja a bankok és a posta átmenetileg felesleges készpénzállományát, és kielégíti igényüket.

A pénzfeldolgozó vállalatok összegyűjtik a bankok és a posta fiókjaiba befizetett készpénzt, és minőség, valamint valódiság szerint feldolgozzák. A pénzfeldolgozó cégek a feldolgozott készpénz egy részét visszaforgatják a bankokba a fiókok másnapi készpénzellátása érdekében, az átmenetileg felesleges készpénzt pedig a bankok és a posta megbízásából befizetik a jegybankba. Amennyiben a bankok nem rendelkeznek egy nap megfelelő címletű vagy mennyiségű bankjeggyel készpénzforgalmuk lebonyolítására, készpénzt vesznek fel számlájuk terhére, melyet szintén a pénzfeldolgozó vállalatok szállítanak a megadott fiókokba.

A bankok kisebb része továbbra is maga dolgozza fel a fiókjaiból összegyűjtött készpénzt, és a felesleget szállítja a jegybankba.

A bankok elégítik ki a lakosság, illetve a gazdálkodószervezetek készpénzigényét. Ugyanakkor a lakosság készpénzt fizet be a bankokba és a postán amikor törleszti hiteleit, rendezi közüzemi számláit, vagy megtakarítási terméket vásárol.

A gazdálkodószervezetek napi készpénzbevételüket számlavezető bankjukba fizetik be. A nagyobb kereskedelmi egységek napi készpénzbevételét pénzfeldolgozó szervezetek gyűjtik öszsze a számlavezető bank, illetve a kereskedelmi vállalat megbízása alapján, és feldolgozás után a hitelintézet számára felesleges készpénzt közvetlenül beszállítják a jegybankba.





>> Változások

az 1990-es években



A készpénzforgalom jelenlegi rendszere hosszabb folyamat eredményeként alakult ki.

A bankrendszer kétszintűvé válása jelentős változásokat hozott a készpénzközvetítésben és a -feldolgozásban. A posta mellett megjelentek a kereskedelmi bankok, melyek kezdetben maguk végezték ügyfeleik számára a készpénzforgalmazást, -feldolgozást és -szállítást.

A profitorientált kereskedelmi bankok - melyek többsége néhány év alatt külföldi tulajdonba került - készpénzforgalmuk bonyolítását gazdaságossági szempontok miatt a 90-es évek második felétől egyre nagyobb mértékben pénzfeldolgozásra és -szállításra szakosodott vállalatokra bízták.

A készpénz nem kamatozó pénzügyi eszköz, tartása tehát költséget (kamatelmaradást) okoz. Ez arra ösztönzi a bankokat és a kereskedelmi egységeket, hogy felesleges készpénzkészletüket kamatozó bankszámlára helyezzék. A bankok esetében ez azt jelenti, hogy készpénzfeleslegüket minél előbb jegybanki számlára törekszenek befizetni. A készpénz összegyűjtése, fizikai mozgatása, valódiság és forgalomképesség szerinti válogatása, csomagolása időt igényel, miközben biztosítani kell a biztonságos szállítás és tárolás feltételeit. A munkafolyamatok racionális szervezésével a készpénz hamarabb kerülhet jegybanki befizetésre, amely a kamatbevételek növekedését jelenti.

A kereskedelmi bankok készpénzforgalmazásában jelentős változást eredményezett az ATM-hálózat bővülése a 90-es évek második felétől. Az 1996-1998 közötti két évben az ATM-ek száma kétszeresére, az ATM-eken keresztül kifizetett készpénz értéke négyszeresére növekedett. Egyre több gazdálkodó- és költségvetési szervezet utalta át az alkalmazottak bérét bankszámlára, amely szintén növelte a készpénzkiadó automaták forgalmát. A gépek egy része a bankfiókoktól távol helyezkedik el, készpénzellátásukat ezért meg kellett szervezni. Az ATM-eket csak megfelelő minőségű bankjegyekkel lehet működtetni, ami a pénzfeldolgozás számára jelentett új kihívást.

A jegybank és a kereskedelmi bankok közötti készpénzforgalomban új helyzetet teremtett a jegybanki területi hálózat átszervezése a 90-es évek második felében. A Magyar Nemzeti Banknak 1996 novemberéig minden megyeszékhelyen volt bankfiókja. Az 1997-ben megalakult Magyar Államkincstár azonban számos feladatot átvett a megyei igazgatóságoktól, ezért 1996 végén a megyei igazgatóságok helyett 8 területi igazgatóság jött létre, amelyek tevékenységi körében csak az emissziós tevékenység, valamint a bank- és devizaellenőrzés, illetve -engedélyezés maradt.

Ezek a változások együttesen arra ösztönözték a költségérzékeny kereskedelmi bankokat, hogy készpénzforgalmukat kiszervezzék a készpénzforgalomra szakosodó pénzfeldolgozó és -szállító cégekhez, amelyek a méretgazdaságossági szempontok miatt a pénzfeldolgozást, -szállítást, -elosztást gyorsabban és hatékonyabban tudták elvégezni.

A 90-es évek elejétől jelentek meg a főként külföldi tulajdonban lévő pénzszállító vállalatok, amelyek a szállításon kívül fokozatosan egyéb szolgáltatásokat vállaltak, például ATM-ek feltöltését, készpénzfeldolgozást és értéktári szolgáltatást saját telephelyükön. Ez utóbbi tevékenység keretében a bankok házipénztár-állományának jelentős részét ma a pénzfeldolgozók tárolják a bankok megbízásából bankbiztonsági szempontból megfelelő helyen.

A pénzfeldolgozó és -szállító szervezetek szerepének növekedése szükségessé tette a készpénzforgalmazás terén újonnan kialakuló kapcsolatok szabályozását.

Az 1996. évi CXII. számú hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény kiegészítő pénzügyi szolgáltatásként definiálta, és MNB-engedélyhez kötötte a pénzfeldolgozási tevékenység végzését. Ezt követően 1997-ben kormányrendelet született, amely meghatározta a jegybankon kívüli készpénz-feldolgozási tevékenység engedélyezésének kereteit. Még ebben az évben nyolc - korábban pénzszállításra szakosodott - cég nyújtott be engedélykérelmet üzletszerű pénzfeldolgozás folytatására. A kormányrendelet alapján a jegybank a pénzfeldolgozással hivatásszerűen foglalkozók jelentős részét felügyeli engedélyezői és ellenőrzői szerepben egyaránt. A pénzfeldolgozási tevékenység folyamatos ellenőrzésével lehetőség nyílt a jegybank számára, hogy a pénzfeldolgozásban betöltött szerepét fokozatosan mérsékelje, ezzel nagyobb teret engedve a piac szereplőinek.





>> A jegybank szerepe

a készpénzforgalomban



1998-ig a jegybank aktívan részt vett a bankfiókok és a posta napi készpénzigényének kielégítésében, és átvette napi készpénzfeleslegüket. Ennek révén a forgalomban lévő bankjegyek gyakran megfordultak a jegybankban, ahol a pénzfeldolgozó gépekkel történő feldolgozással biztosították azok jó minőségét. 1998-ig a jegybank kiterjedt területi hálózata is biztosította a jegybanki szolgáltatások könnyű elérhetőségét.

A pénzforgalomban részt vevők számának, valamint a készpénzforgalom volumenének növekedése miatt a jegybank pénztárainak készpénzforgalma a 90-es évek második felében mintegy kétszeresére nőtt. A megnövekedett forgalom mellett szűkössé váltak a jegybank budapesti épületében a készpénztárolási és -forgalmazási kapacitások, amelyek lényeges bővítésére az épület korlátai miatt nem volt lehetőség. Ezért szükségessé vált a készpénzforgalmazás, az MNB pénztáraiba történő be- és kifizetések 1989 óta változatlan rendszerének átszervezése, a bankjegyek és érmék átadását/átvételét gyorsító, biztonságos készpénzkezelési módszerek bevezetése. 1998-tól az MNB készpénzforgalmazási rendjében a következő változások történtek:

- A jegybank 1998. április 1-jétől az MNB által vezetett bankszámlákra, valamint a forint- és devizaforgalmi elszámolásokra vonatkozó üzleti feltételeinek 3/a) számú mellékletében átfogóan szabályozta a pénztáraiba történő forint készpénzbefizetések és -kifizetések rendjét. Az MNB rögzítette, hogy a befizetéseket milyen formában, rendezettségben veszi át ügyfeleitől. A szabályozás bevezetése szükségessé tette a hitelintézetek és az általuk megbízott szállítószervezetek tevékenységének koordinálását, a bankjegykötegnél kisebb tételek forgalmazásának korlátozása gyorsította a pénztári forgalom lebonyolítását.

- Annak érdekében, hogy a készpénzforgalom költségeit - hasonlóan a nem készpénzes forgalomhoz - a szolgáltatást igénybe vevők fizessék meg, a jegybank 1998. október 1-jétől készpénzkezelési és -váltási díjakat vezetett be, melyet a hitelintézetek és a posta a befizetett, illetve felvett bankjegyek és érmék darabszáma alapján kötelesek megfizetni.

A készpénzkezelési és -váltási díjak bevezetése a hitelintézeteket készpénzellátásuk átszervezésére, ésszerűsítésére, a jegybankba történő be- és kifizetések optimalizálására ösztönözte. A hitelintézetek megkezdték a forint készpénz-kereskedelmi rendszerének kialakítását, amelynek lényege, hogy a bankok készpénzfeleslegük egy részét nem közvetlenül a jegybank pénztáraiba fizetik be, illetve igényeiket nem az MNB-től történő készpénzfelvétellel biztosítják, hanem egymás közötti készpénzkereskedelmet folytatnak, ahol névértéken történik a készpénz adásvétele. Ennek révén a készpénzfelesleggel rendelkező és a készpénzt vásárló bank is jól jár, mert megtakaríthatják a készpénzkezelési és -váltási díjat.

- 1999. július 1-jétől az MNB módosításokat hajtott végre a készpénzkifizetések és -befizetések szabályozásában, megteremtette a kötegnél nagyobb egységben (ládában, zsákban) történő bankjegybefizetések lehetőségét, és a 10 000 forintos kivételével megszüntette a bankjegykötegnél kisebb tételek forgalmazását.

- 2001. február 1-jétől újabb elmozdulás történt a nagybani készpénzforgalmazás felé, a főpénztárban megszűnt a bankjegykötegnél kisebb egységben történő bankjegyforgalmazás, és négy köteget meghaladó befizetés esetén kötelezővé vált a lezárt csomagban (zsákban és/vagy ládában) történő bankjegybefizetés. Ezzel a készpénz átvétele gyorsabbá és biztonságosabbá vált, csökkent a jegybanki pénztáraknál a várakozási idő, az emissziós munkafolyamatok tervezhetősége megnőtt, lehetőség nyílt a munkaidő és -erő - korábbinál hatékonyabb - kihasználására. A kis tételben történő befizetés és készpénzkiadás megszüntetése arra ösztönözte a bankokat, hogy fiókjaik és ügyfeleik készpénzzel való ellátását centralizálják.

Az országos készpénzforgalom egyre nagyobb mértékű budapesti koncentrálódása volt megfigyelhető ezekben az években, aminek az elsődleges oka, hogy a hitelintézetek által megbízott pénzfeldolgozó és -szállító cégek főként a fővárosban építették ki pénzfeldolgozó telephelyeiket. A pénzszállítók a vidéken begyűjtött készpénzt feldolgozás céljából Budapestre szállították, ezért a befizetések döntő része a budapesti főpénztárban csapódott le. E folyamat hatására az MNB igazgatósága 1998-ban - elsősorban emissziós szakmai szempontok alapján - a területi hálózat további karcsúsítása mellett döntött. 1999. január 1-jétől 4 területi igazgatóság működik, amelyek Debrecenben, Győrben, Kecskeméten és Székesfehérváron az ország egy-egy régiójának földrajzi középpontjában helyezkednek el.





>> A háztartások



A készpénzt legnagyobb mértékben tartó, használó gazdasági szereplők a háztartások. A készpénzt egyrészt vásárlási, fizetési célból, azaz tranzakciók bonyolítására tartják, másrészt jelentős mértékű - a banki, pénzügyi szolgáltatások elterjedése ellenére - a megtakarítási célú készpénztartás is. Az MNB becslése szerint a háztartásoknál van a bankrendszeren kívüli forgalomban lévő készpénz 93 százaléka.

A háztartások pénzügyi eszközein belül a készpénz aránya 1990-2003 között 24 százalékról 13 százalékra csökkent. Ugyanakkor a GfK Hungária Piackutató Intézet felmérése szerint 2002-ben a lakosság 20-25 százaléka megtakarítását készpénzben tartotta. A Tárki 2001-es felmérése szerint pedig a megtakarítással rendelkező lakosság 12 százaléka a havi jövedelménél nagyobb összegű megtakarítást tart készpénzben.

A készpénzkímélő fizetési módok elterjedése látványos volt a 90-es évek második felétől. A bankkártyák száma 1995-2002 között 600 ezerről 5,7 millióra emelkedett. Elterjedésüket segítette, hogy a gazdálkodószervezetek egyre nagyobb mértékben fizetik dolgozóik bérét bankszámlára. 1999. január 1-jétől pedig jogszabály rendelkezik arról, hogy a közalkalmazottak és köztisztviselők illetményét bankszámlára történő átutalással kell kifizetni. A bankkártyák számának növekedése azonban nem vezetett a készpénzhasználat számottevő csökkenéséhez, mivel a bankkártyákat Magyarországon csak 9-10 százalékban használják vásárlásra, a kártya túlnyomórészt ATM-nél történő készpénzfelvételre szolgál. Az ATM-et használók jelentős része nem aktív számlatulajdonos, csak fizetésüket utalják számlára, közüzemi számláik fizetését, vásárlásaikat készpénzben bonyolítják.

Magyarországon - sok ország gyakorlatától eltérően - az ATM-ből, banki pénztárakból történő készpénzfelvételt díj terheli, még akkor is, ha a számlatulajdonos saját bankjának pénztárából vagy ATM-jéből vesz fel készpénzt. A díj mértéke a legtöbb bank esetében a felvett készpénz értékével fordított arányban csökken. Ez a díjpolitika arra ösztönzi a bankszámla-, illetve kártyatulajdonosokat, hogy - figyelembe véve a kamatokat is - kevesebb alkalommal nagyobb öszszegű készpénzt vegyenek fel, amely a forgalomban lévő készpénzállomány növekedéséhez vezet. A számlatulajdonosok jelenleg átlagosan havi két alkalommal vesznek fel készpénzt számlájukról, alkalmanként átlagosan 30 000 forint értékben.

Az ATM-ből, banki pénztárakból történő készpénzfelvét többnyire nagy címletekben történik. E nagy címletű bankjegyekkel fizetnek a háztartások a kereskedelemben, postán, ahol váltópénzként jutnak hozzá a kisebb címletű bankjegyekhez és az érmékhez. E folyamat miatt a kereskedelmi bankok a jegybanki készpénzfelvét során nagyobb arányban igényelnek nagy címletű bankjegyeket, a posta és a kereskedelem pedig kisebbeket.

Az érmeforgalomban jellemző, hogy a háztartások a vásárlások során jutnak az érmék többségéhez váltópénzként. A készpénzforgalomban tapasztaljuk, hogy a kis címletű érmék nagy része később a háztartásoknál ragad, nem használják újabb fizetéseknél. Jellemző, hogy a háztartások egy részében befőttesüvegekben, fiók mélyén halmozódnak a kis címletű érmék, és többségük soha többé nem kerül vissza a forgalomba. 2002-től a kis címletű érmék korábban is alacsony mértékű jegybanki befizetése tovább csökkent. A jegybank ezen érmék visszaáramlásának ösztönzése érdekében 2003. május 15-től összeghatár nélkül díjmentessé tette a kis címletű érmék befizetését. A díjváltozás hatására a befizetéseknél korábban tapasztalt csökkenés megállt, és enyhe emelkedés tapasztalható, de gyökeres változás e címletek visszaáramlásának mértékében nem látható. A kis címletű érmék kicsapódásának legfontosabb oka ugyanis ezek alacsony vásárlóértéke.

Számos fejlett országban és Magyarországon is megfigyelhető, hogy a készpénzkímélő fizetési formák (banki átutalások, bankkártyahasználat) elterjedése ellenére nő a forgalomban lévő készpénzállomány nagysága, és a növekmény elsősorban a nagy címletű bankjegyekben jelenik meg. Magyarországon a legdinamikusabban növekvő címletek a 20 000, 10 000 és 200 forintosok.





>> Kiskereskedelmen

kívüli szervezetek



A kiskereskedelmen kívüli gazdálkodószervezetek termékek, szolgáltatások eladása-vásárlása, illetve adó-, vám- és bérfizetések során használnak készpénzt. A készpénzhasználat mindegyik esetben csökkent a 90-es évek második felében, azonban még így is jelentős volument tesz ki. Jelentős a szóródás a vállalatok között, a kisebb cégek forgalmukhoz viszonyítva nagyobb arányban használnak készpénzt, mint a nagyobbak. A gyenge jövedelmezőségű és/vagy likviditási problémákkal küzdő vállalkozások esetében is nagyobb a készpénzhasználat. Elsősorban a többségi külföldi tulajdonban lévő cégek tudják, illetve kívánják csökkenteni a készpénz arányát az üzleti tranzakciókban és a bérfizetéseknél. Az MNB megbízásából végzett felmérés a vállalkozásoknál lévő házipénztár-állomány nagyságát a bankszektoron, a postán és a biztosítókon kívüli forgalomban lévő készpénz 2,9-3,5 százalékára becsüli.





>> Kiskereskedelem:

sajátos szerepben



A kiskereskedelem készpénzforgalma lényegesen eltér más gazdálkodószervezetekétől, mivel az eladási forgalma döntő részben készpénzben bonyolódik. (Kisebb egységeknél feltehetően a beszerzési forgalom is.)

A kiskereskedelemben lényegesen nagyobb a készpénzbevétel, mint a -kiadás. A nettó bevétel túlnyomó részét a nap végén a postán, a számlavezető banknál befizetik vagy pénzszállító vállalat szállítja el feldolgozásra egyrészt biztonsági okokból, másrészt a kamatjövedelem miatt. Kisebb összegű készpénz marad csak a házipénztárban a másnapi váltópénz biztosítására. A házipénztár összegét behatárolja, hogy a gazdálkodószervezetek a házipénztárra épp úgy, mint a vagyontárgyaikra biztosítást kötnek, és ennek feltétele megfelelő biztonsági berendezések alkalmazása.

Minél nagyobb a házipénztár-állomány, annál drágább a biztosítási díj, illetve annál szigorúbbak az előírt biztonsági feltételek. Ezért a házipénztárban csak a másnapi forgalom zökkenőmentes lebonyolításához szükséges váltópénzt tartják, ami elsősorban kis címletű bankjegyből és érméből áll.

Nagy bevásárlóközpontokban a nap végi pénztárállományból elkülönítik a másnapra szükséges váltópénzt. A fennmaradó készpénzt a pénzfeldolgozó vállalatok elszállítják, és feldolgozás után a készpénz értéke jóváírásra kerül a kereskedelmi vállalat banki számláján. A készpénzt vagy átadják a bank egy másik ügyfelének, vagy eladják más kereskedelmi bankoknak, vagy a jegybankba szállítják.

A háztartások esetében már említettük, hogy bár a bankkártyahasználat növekszik, értékének csak 9-10 százalékát teszik ki a vásárlások. Ugyanakkor az ezzel történő vásárlások értéke lényegesen gyorsabban nő, mint a készpénzfelvételek értéke. 2000-2002 között 130 százalékkal nőtt vásárlások és 52 százalékkal a készpénzfelvételek értéke.

2002-ben a KSH által megvizsgált kiskereskedelmi forgalom értékének 7,2 százalékát bonyolították ténylegesen készpénzkímélő módon. Ez az arány 2000-ben 3,8 százalék volt. Nagyobb bevásárlóközpontokban a vásárolt termékek értékének 15-18 százalékát fizetik kártyával vidéken és 20-25 százalékát Budapesten. Egy művelet átlagos értéke az infláció ellenére csökkent 2002-ben az előző évi 9210 forintról 9032-re, ami azt mutatja, hogy a kártyákat nemcsak egy-egy nagyobb összegű kiadás rendezésére, hanem a valóban mindennapi szükségletek fedezésére kezdik használni az ügyfelek.

Magyarországon az ATM-nél vagy fióknál történő készpénzfelvételért díjat kell fizetni, míg a vásárlások kártyával történő kiegyenlítéséért a vevőt nem terheli költség. A kártyahasználat költségét, a banki átutalások díját a kereskedő cég fizeti meg. Ezek a költségek Magyarországon nemzetközi összehasonlításban magasak, ezért a kereskedelmi egységek nem érdekeltek a kártyaforgalom bővülésében.