BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Tesco beteg alkalmazottain spórol

Egyelőre csak néhány kiválasztot üzletben, próbaképpen vezeti be az angol

multi azt az intézkedést, mely szerint a dolgozók hiányzásuk első három

napjára nem kapnának fizetést.

Az 1.7 milliárd fontos profitról beszámoló Tesco a váratlan hiányzásokat

szeretné csökkenteni ezzel a módszerrel. Az áruházlánc húsz egységében

vezeti be intézkedéseit.

Mint szóvivőjük elmondta, nem büntető szándékok vezérlik cégét, csupán a

váratlan munkahelyi hiányzásokat szeretnék csökkenteni, mindent megtesznek

majd, hogy ha egy dolgozójuknak fogorvoshoz kell vinnie gyermekét, akkor azt

előre bejelentett módon tegye. Ezt a napot kiveheti szabadnapként vagy

fizetetlen távollétként. Ha a dolgozó három napnál tovább hiányzik, táppénzt

vagy kompenzációt kérhet az első három fizetetlen napért is.

A próbaintézkedés része annak vizgálata is, hogy miként tudják betegségüket

bizonyítani azok a munkavállalók, akik három napnál kevesebb időre

jelentettek beteget.

Az áruházi dolgozók szakszervezete, az Usdaw nem emelt kifogást a Tesco

tevei ellen. Elnökük, Kevin Hegarty szerint a résztvevők önkéntesen vesznek

részt az új próbarendszerben, és egyelőre csak az új áruházakban vezetik be

az intézkedéseket.

Mint hozzátette, a Tesco célja csak az, hogy kevesebb betegszabadság címén

kivett szabadnapra ösztönözze a dolgozókat.

A betegség miatti munkahelyi hiányzás egyébként 11 milliárd fontos kiadást

jelent a brit cégeknek.(BBC News)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.