A demokráciába vetett mély hit kifejezése helyett a lakosság ásítástól kísért közönye várja a június 10-13. között rendezendő európai parlamenti választásokat - hangoztatja az AFP szemleírója. Az Eurobarometer legújabb felmérése szerint csak minden harmadik uniós polgár fogja ténylegesen leadni szavazatát, 50 százaléknál nagyobb részvételi arányra azonban más közvélemény-kutatók sem számítanak.
Az uniós választások az 1979 óta tartó történetük során inkább az egyes tagállamok belpolitikájáról szóltak, mintsem az összeurópai ügyekről, de a részvétel így is folyamatosan sülylyedt, a kezdeti 63-ról az 1999-es 49 százalékra - emlékeztet az EUobserver. Ezúttal 732 helyről dönthetnek az uniós polgárok. A mostani Eurobarometer-felmérés szerint a régi tagállamokban a jogosultak 44 százaléka jelezte részvételi szándékát. A görögök bizonyultak a leglelkesebbnek, közülük 66 százaléknyian ígérték, hogy elmennek választani, a dolog legkevésbé a briteket és az osztrákokat érinti, 23-23 százalékos hányad készül politikai véleményének az urnáknál való kifejezésére.
Az új tagállamokban átlagosan szintén 44 százaléknyi hányad készül szavazni, Magyarországon azonban az arány 60 százalék, ennél nagyobb részvételi hajlandóságot csak Cipruson és Máltán találtak a kérdezők - jelenti a Bruxinfo. A régi tagállamokban a megkérdezettek 66 százaléka vállalta azt a véleményt, hogy az európai parlamenti választások fontosak, és van tétjük. Az új tagállamokban ez az arány 74 százalék, Magyarországon 80.
VG-összeállítás
-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.