BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Ítéletet mondott a hírhedt amerikai valutaalap Romániáról, ebből már látszik: Magyarország elsüvít mellette – oda a román jólét, fenyeget a bóvli

Romániában járt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációja, és közleményben foglalták össze előrejelzéseiket és javaslataikat. A román életszínvonal évtizedekig tartó javulása tartósan megfordul, ha az IMF-re hallgatnak, az idén kezdődött megszorítások még évekig tartanak, miközben a magyar gazdaság elsüvít mellettük. A megszorítások máris megcsapolták a romániai háztartások jövedelmét, tüntetnek ellenük, és lehet, hogy ebben az évtizedben már nem is szabadulnak tőlük. Ha Brüsszel terve valóra válik, előbb csatlakozhat az Európai Unióhoz Ukrajna, mint hogy Románia egyenesbe jöjjön.

A Romániában sorjázó megszorítások máris irdatlan inflációt és a bérek értékének megcsappanását okozták, jövőre biztosan folytatódnak, és a Nemzetközi Valutaalap Romániába látogató delegációja pénteki közleményében arra mutatott rá: 2027-től további „költségvetési konszolidációra” lesz szükség. Azaz még több megszorításra. Az IMF közleményéből kiderült az is: a Valutaalap előrejelzéseiben hatalmas változás állt be a korábbi „sztártanuló” gazdasági növekedési kilátásait illetően, és úgy látják, Magyarország Románia elé kerül. A román életszínvonal növekedése pedig nagy büszkeség volt.

Román életszínvonal: nem karnevál, tüntetnek a tanárok a megszorítások ellen Bukarestben
Román életszínvonal: nem karnevál, máris tüntetnek a tanárok a megszorítások ellen Bukarestben, és az IMF szerint még évekig menni kell a „konszolidációnak”  / Fotó: AFP

Az IMF ezután készíti el részletes jelentését és előrejelzéseit, a Bloomberg idézte közlemény azonban már tartalmazza a várható fő megállapításokat. 

Ezek nem túl fényes jövőt vetítenek a keleti EU-tag lakói számára, akik csütörtökön azzal szembesültek, hogy a román statisztikai hivatal összesítése szerint augusztusban a tipikus közép-európai szintek több mint duplájára, 9,9 százalékra hágott az infláció, és várhatóan még tovább emelkedik szeptemberben. Sőt: az Antena3 CNN friss értesülései szerint Ilie Bolojan kormányfő nem szándékozik meghosszabbítani az alapvető élelmiszerekre szeptember 30-ig érvényes ársapkát, azaz október 1-től újabb áremelések sorozata következhet.

Az infláció felpörgését az adóemeléseket is tartalmazó megszorítások okozzák, amelyekre azért van szükség, mert az életszínvonal emelkedését mesterségesen fenntartó költekezés hatalmasra duzzasztotta a költségvetés hiányát. 

A már futó megszorításokon felül még évi 840 milliárdot venne el a románoktól az IMF

Az IMF-hírrel párhuzamosan érkeztek a román folyófizetési-mérleg júliusi adatai, amelyek azt mutatják, hogy ezen a téren is nagy a baj: a román árukülkereskedelem hatalmas hiánya miatt az év első hét hónapjában 17,2 milliárd eurós deficit keletkezett. A pénztárcák megcsappannak, de a román államadósság még így is tovább nő: a múlt még sokáig kísért. Ha az IMF-re hallgatnak, még évekig.

A Valutaalap közleményében azt vetíti előre, hogy ha nem teszik még mélyebbé „a fiskális konszolidációt” (azaz még fájdalmasabbá a megszorításokat), a GDP-arányos államadósság 2030-ra elérheti a rekord 70 százalékot. 2023 végén kiadott jelentésében az IMF 2022-re még 50,5 százalékot mutatott ki.

A közlemény nem is csak 2027-re javasol további megszorítást, hanem még évekig: 

  • ahhoz hogy a tavaly még majdnem 10 százalékos GDP-arányos államháztartási hiány 3 százalék alá menjen,
  • és az adósság 60 százalék körül legyen stabilizálható, 
  • évi 0,66 százalékos kiigazítást javasolnak. 

Ha ezt a 2024-es GDP-re vetítették, mindez azt jelenti, hogy az idei és jövő évi megszorításokon felül 2027-től négy évig évente magyar forintban kifejezve 840 milliárdos megszorítást szeretne látni Romániában az IMF kiadáslefaragások és/vagy adóemelések formájában.

Román életszínvonal: ez az önérzetnek sem fog használni – Magyarország a felzárkózásban visszaelőz

Van további rossz hír is, ami a románok önérzetének is árthat, legalábbis azokénak, akik büszkén emlegették a gazdaság és az életszínvonal emelkedését a szomszéd magyarokhoz képest. 

A Valutaalap azt jósolja, hogy a román gazdasági növekedés mindössze 1 százalék lesz idén és 1,4 százalék jövőre. Ez irgalmatlan változást jelent ahhoz képest, amit 2023 végén jövendöltek . Akkor még úgy számoltak, idén 3,6 százalékkal bővülhet a román GDP, az azt követő években pedig még ennél is rendre valamivel gyorsabban.

A friss, alig kéthetes IMF-előrejelzés a magyar gazdaság növekedésére 2025-re 0,7, 2026-ra 2 százalék. (A magyar kormány erre az évre 1 százalék körüli bővülést vár.) A 2026-ot követő években a magyar gazdaság a pesszimista IMF szerint is évi 2 százaléknál gyorsabban növekedhet. Románia számára ezekre az évekre a pénteki jelentés nem tartalmaz számokat, de ha abból indulunk ki, hogy folytatódó megszorításokat javallnak, ez nem sugall erőteljes növekedést. Azaz Magyarország minimum évekig túlnövekedheti elszabadult optimizmusú keleti szomszédját.

Az IMF a kockázatot is megjelöli: jöhet a bóvli státusz

Ha bukna a megszorító politikát népszerűtlensége ellenére is tovább vivő kormány, vagy kormányok és nem halad tovább a „konszolidáció”, annak az IMF közleménye szerint a következő a kockázata:

Az állam adósságbesorolásának leminősítése kockázat marad a 2025–2026-ra tervezett fiskális konszolidáció végrehajtását és a közpénzügyek középtávú fenntarthatóságát illetően a magas költségvetési hiány miatt.

Alacsonyabb hitelminősítés Románia esetében már a bóvli státuszt jelentené, azaz a befektetésre nem ajánlott kategóriát, ami durva sokkal járhatna a lej, a román részvények és állampapírok árfolyamai számára és még tovább rontaná az állami pénzügyek helyzetét.

A régióban Magyarország jól áll, de számára is jelent fenyegetést, ami másutt történik

Ennek számunkra is van relevanciája.

Lengyelországot is hitelleminősítés fenyegeti, a felduzzasztott védelmi költségvetés megnövelte a költségvetés hiányát, miközben a régióban Szlovákia is megszorításokra kényszerül. A régió piacain akár egyetlen hitelleminősítés sokkja is végigsöpörhet, Magyarország pedig ilyenkor, ha nálunk nincs is baj, mindig kiemelkedő „jelölt”, piacai jó megközelíthetősége és forgalma és viszonylag magas államadóssága miatt.  

Újabb veszély les a lengyelekre az orosz drónok után: kiadta a figyelmeztetést a nagy amerikai hitelminősítő – Magyarország izgulhat
Óriási izgalom vett erőt a legnagyobb közép-európai országon és Európán, a lengyel légtér egy részét is lezárták. Az orosz drónok lelövése egy olyan trendet erősíthet fel, ami Lengyelország számára akkor is károsnak bizonyulhat, ha a konfliktusnak nem lesz folytatása. Akár Magyarországra is lehet hatása.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.