BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lázár János először szólalt meg a Magyarkútnál kisiklott MÁV-vonatról, nagyon szigorú döntést hozott: „Ez hazug és szemét dolog”

A magyarkúti vonatbaleset miatt pótlóbusz jár az S750-es vonatok helyett Vác és Berkenye között. A közlekedési miniszter Facebookon nyilatkozott arról, hogy a vasúti baleset okainak feltárása a következő napok első számú feladata.

A közlekedési miniszter Lázár János a Facebookon szólalt meg arról a vonatbalesetről, amely a Vácról 7 óra 38-kor Balassagyarmatra induló vasúti vonalat érintette. A szerelvény kisiklása miatt a teljes vonalon utazóknak hosszabb eljutási idővel kell számolniuk. 

LÁZÁR János, vasút, vonat, közlekedés
Lázár János elmondta, hogy a vasúti közlekedésben nem engednek az utasbiztonságból / Fotó: Kocsis Zoltán / MTI

A balesetért felelősséget kell vállalni

A közlekedési miniszter elmondta: a magyarkúti siklásos balesettel két dolgot tilos csinálni: pánikkeltésre használni és félvállról venni. 

Az elsőhöz felelősség kellene, amit a politikai ellenfeleimtől legfeljebb csak kérni tudok, kikényszeríteni nem  

– írta Lázár János. Az utóbbit az állam tulajdonosi jogait gyakorló miniszterként mindenkinek személyesen garantálta. A magyarkúti baleset okainak feltárása a következő napok első számú feladata.

Facebook-posztjában kiemelte, hogy minden részletre kiterjedő, szigorú és őszinte vizsgálatot kért a MÁV vezetésétől.

Tudni akarom, hogy pálya- vagy járműhiba, emberi mulasztás vagy ezek együttese okozták-e a balesetet. Számos fénykép- és videófelvétel kering az interneten az elmúlt napok esőzései során alámosott pálya egy-egy szakaszáról. Ezek a képek valóban válaszokat igényelnek, de ezeket a válaszokat csak és kizárólag a szakemberek adhatják meg, nem mi, nem a műkedvelő közlekedési szakértők és végképp nem a politikai celebek.

Kihívások és felújítások

A MÁV pályahálózata, különös tekintettel a mellékvonalakra, számos kihívással küzd, régen – évek óta – megérett már a felújításra. Ahol lehetett, ott már elindították a felújításokat. Hozzátette, hogy ahol még nem lehetett, ott lassújeleket tettek ki, sebességkorlátozással közlekednek, ha a szakemberek számításai szerint az felelősen vállalható megoldás.

Öröklött hibák a vasúton

A miniszter elmondta, hogy ahol az egyik korábban felsorolt megoldással sem tudják kezelni az öröklött pályahibákat, ott átmenetileg vagy tartósan autóbusszal szállítják az utasokat. A sebességből és a szállítási módból engednek. Egyetlen dolgot nevezett meg, amelyből nem szabad engedni: az utasbiztonságból. A miniszter kiemelte: 

hazug és szemét dolog a magyarkúti baleset kapcsán általában aláásni a MÁV-val kapcsolatos közbizalmat, amiért az utasok és a vasutasok is többet érdemelnek ennél az olcsó lejárató kampánynál és pánikkeltésnél.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.