BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csúszik a verespataki beruházás

Legalább egy évvel elhalasztja a romániai Verespatak mellé tervezett aranybánya megnyitását célzó munkálatok megkezdését a Gabriel Resources Ltd., erre legkorábban 2006 második negyedévében kerülhet sor - jelenti a Reuters. A kanadai érdekeltségű vállalat hat évvel ezelőtt kapott engedélyt a román kormánytól arra, hogy ciános technológia alkalmazásával, külszíni fejtéssel aranykitermelést folytasson a térségben. A cég több száz millió dolláros ráfordítással évente 500 ezer uncia arany kitermelését tervezi, ám a beruházás tervét kezdettől fogva komoly környezetvédelmi aggályok kísérték Romá-

niában, majd a 2000-es tiszai ciánkatasztrófát követően Magyarországon is amiatt, hogy a projekt megvalósítása a helyszínen jelentős környezetpusztítással járna, s komoly biztonsági kockázatot jelentene a Maros folyó egész vízgyűjtő területének élővilágára.

A kanadai vállalat egyelőre nem kapta meg a román hatóságoktól a környezetvédelmi engedélyt a beruházás elindításához. Az Alburnus Maior nevű romániai civil szervezet szerint a Gabriel Resources éves jelentése arról tanúskodik, hogy a még

hiányzó engedélyek és a szükséges területek megszerzése, valamint a biztosítási szerződések és az ásványkincs nagyságával kapcsolatos bizonytalanságok komoly kockázatot jelenthetnek a vállalat számára.



Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.