Franciaország kész blokkolni az új világkereskedelmi egyezményt, ha a partnerállamok nem tanúsítanak nagyobb megértést az agrárszubvencióhoz fűző érdekei iránt - mondta a kereskedelmi miniszter. Francois Loos ismételten elutasította azt a brüsszeli javaslatot, hogy az EU a mezőgazdasági kiviteli támogatások masszív - és partnerei által viszonzott - leépítésével járuljon hozzá a dohai forduló néven ismert körtárgyalási forduló holtpontról való elmozdításához.
A francia kereskedelmi miniszter szerint honfitársának, Pascal Lamy uniós kereskedelmi biztosnak nem is lett volna szabad felvetnie a liberalizációs javaslatot, mert az EU már eddig is elég engedményt tett. Loos kijelentette, hogy kormánya addig nem fogad el semmilyen egyezményt, amíg a partnerek nem tesznek megfelelő engedményeket. A kijelentéssel kapcsolatban a BBC idéz olyan szakértői nyilatkozatokat, amelyek szerint a francia kereskedelmi miniszter valójában utóvédharcot vív, és már csak idő kérdése, hogy Párizs elfogadja az Európai Bizottság liberalizációs kezdeményezéseit. A Brüsszel kurzusához való igazodás annál is indokoltabb lenne, mivel a mellett az EU-tagállamok már jelentős számban sorakoztak fel.
Lamy engedményeit az ausztrál kereskedelmi miniszter máris leszámítolta, amikor azt fontos, a függőben lévő kérdések összességének megnyitására alkalmas előrelépésnek minősítette. Mark Vaile egyébként ma az agrárexportőröket tömörítő cairnsi csoport és a fejlődők egy részét tömörítő G20 csoport közötti tárgyaláson elnököl.
Ezen a tanácskozáson kellene kiderülnie, hogy készek-e a fejlődők agrárpiacaik megnyitására, ha a fejlettek is ezt tennék. Az agrárkereskedelem ügyében teendő jelentős és gyors liberalizációs lépés nélkül az eredetileg az idén lezárni tervezett dohai körtárgyalási forduló egészét összeomlás fenyegetné, figyelmeztetnek a szakértők a mostani tétre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.