A hazatelepített tőkére kivetendő kedvezményes adó bevezetésére tett javaslatot Jean-Pierre Raffarin miniszterelnök. Noha Belgium, Német- és Olaszország kormánya már korábban hozott ilyen csábító intézkedést, a francia kormányfő ötlete azonnal vihart kavart - írja a Financial Times.
"Hatástalannak és erkölcstelennek" nevezte az illegálisan kivitt tőke visszacsábítására irányuló törekvést Francois Holland, a szocialista ellenzék vezetője. A kormányon lévő UMP liberális képviselői úgy vélik, adóamnesztiának csak akkor van értelme, ha egyúttal megvalósítják a gazdagságra kivetett adók széles körű reformját is. A kormánynak rá kellene szánnia magát a tőkemenekülést elsősorban előidéző éves vagyonadó, az ISF eltörlésére.
Didier Migaud szocialista képviselő rámutatott: a kormány egy korábbi rendelete felmenti a vagyonadó alól az Európai Unió tagállamaiban befektetett tőkét. Így a most javasolt kedvezménnyel hazahozott tőkét azonnal külföldre lehetne vinni az új tagállamokba - idézi a Handelsblatt.
Raffarinnak még meg kellene magyaráznia, miként kíván előrejutni ezen az aknamezőn. Nem véletlen, hogy a múlt heti beszédében kerülte az amnesztia szót. A hazahozott tőkére kivetett kis büntetés bevételének a társadalmi kohéziós alappal való összekötése nyilvánvalóan arra irányult, hogy enyhítse a gazdagoknak nyújtott kedvezményt érő bírálatot.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.