BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kirúgták a hamis fotókat közlő Daily Mirror főszerkesztőjét

Az utóbbi évek legsúlyosabb nagy-britanniai sajtóbotrányába tegnap este belebukott a Daily Mirror főszerkesztője, aki az éjszaka fokozatosan nyilvánosságra került részletek szerint a legkevésbé sem önszántából távozott állásából, hanem kidobták.

Hatalmas betűkkel szedett, első oldalas főcímben kért elnézést a mai Daily Mirror azoknak a hamisnak bizonyult fotóknak a közlése miatt, amelyeken a lap korábbi állítása szerint Irakban szolgáló brit katonák láthatók egy iraki őrizetes brutális kínzása közben. A második legnagyobb brit bulvárlap szombati kiadásának teljes első oldalát az "Elnézést, át lettünk verve" főcím foglalja el.

A lapot kiadó cég, a Trinity Mirror igazgatótanácsa - miután az ügyben indított vizsgálat gyakorlatilag bebizonyította a két hete közzétett fotók hamisítvány mivoltát - már péntek este nyilatkozatban közölte: a cég "fenntartások nélkül" elnézést kért a hamis fotók bemutatása, és a brit hadseregnek ezzel okozott erkölcsi kár miatt.

A kiadó közleményében csak az állt, hogy a történtek után "nem lenne helytálló", ha Piers Morgan főszerkesztő a szerkesztőbizottság élén maradna. Londoni kommentátorok még péntek este is bizonytalanok voltak annak megítélésében, hogy Morgan lemondott-e, vagy menesztették, de szombat hajnalra bizonyossá vált, hogy a főszerkesztőtől a kiadó igazgatótanácsa vonta meg a bizalmat.

A BBC rádió úgy tudja: Morgan az utolsó pillanatig kitartott a fotók valódi mivoltával kapcsolatos eredeti álláspontja mellett, és nem volt hajlandó elnézést kérni. A cégvezetés ezután felmondott neki, mégpedig azonnali hatállyal, és Piers Morgant rögtön "ki is vezettették" a szerkesztőség épületéből.

Tony Blair kormányfő a minap a londoni alsóházban azt mondta az ügyről: ha a fotók hamisnak bizonyulnak, az legalább olyan súlyos, mintha valódiak lennének, mert egyként aláássák a brit hadsereg megítélését.

A Mirror, amely kezdettől élesen ellenezte az iraki háborút, május 1-jén tette közzé a fekete-fehér képsorozatot, azt állítva, hogy azt "kiábrándult" brit katonák adták át. A képsorozaton egy csuklyával letakart, ingre és alsóneműre vetkőztetett férfi látszik, akinek állítólagos kínzói - a lap szerint a Queen''s Lancashire Regiment nevű elit alakulat katonái - hol a fejére taposnak, hol ágyékát ütlegelik puskatussal; az egyik kép azt mutatja, amint a "foglyot" egy brit katona éppen levizeli.(MTI)

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.