Az elsők között, már a pályázási időszak második napján elpostáztuk pályázatunkat a közreműködő szervezetnek - meséli Urbankovics Pál, az ágfalva-ligeti Urbankovics Erdészeti és Faipari Kft. ügyvezető igazgatója. Először pályáztak támogatásra, ezért egy profi pályázatíró céget bíztak meg az anyag összeállításával. Végül minden formai és tartalmi követelménynek megfelelt pályázatuk. Miután megkapták az értesítést, meg is kezdték a beruházást. A befogadás után a számlával igazolt költségek már elszámolhatók. Egyébként olyan projekttel pályáztak, amely a támogatás elnyerése nélkül is megvalósult volna banki hitelből. Faipari CNC-megmunkáló központot vásároltak, amelyet július első napjaiban le is szállítanak számukra. Az irányító hatóság tájékoztatása szerint 30 napon belül köthetnek szerződést a támogatásról. Számításaik szerint öt éven belül térülhet meg a befektetett több mint 55 millió forint, melynek 45 százalékát nyerték el vissza nem térítendő támogatás formájában. Az önerőt saját forrásból tudták biztosítani, míg a támogatási részre bankjukkal előfinanszírozási szerződést kötöttek. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.