Megérkezett Irakba a magyar kontingens váltóállománya
Rendben megérkezett az iraki Hillába a magyar szállítózászlóalj 83 fős váltóállománya - közölte Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs főigazgató helyettese.
A most kiutazott katonák azokat váltják le, akik három hónappal meghosszabbították féléves iraki szolgálatukat. Ők a tervek szerint május végén térnek majd haza Magyarországra.
Megérkezésük után a katonák átvették egyéni felszerelésüket, megismerkedtek leendő kollégáikkal, a zászlóalj elhelyezési körleteivel, a táborral és a bázis őrzésvédelmi rendszabályaival.
Bocskai István elmondta: az újonnan érkezettek begyakorolják az elöljáró törzs által kiadott rendszabályok végrehajtását, majd felkészülnek a szállítási feladatok biztonságos végrehajtására is.(MTI)


