Míg a telkek várhatóan 11, az új lakások 9 százalékkal drágulnak a következő 12 hónapban - derül ki a GKI Gazdaságkutató Rt. és a Wallis Ingatlan Rt. közös felméréséből. Az előrejelzések szerint a használt lakásokért, valamint a raktárokért és üzemcsarnokokért egyaránt 7-7 százalékkal kell majd többet fizetni egy év múlva. Az irodák, jórészt a jelentős túlkínálat hatására, várhatóan 6 százalékkal drágulnak - közölte Akar László, a GKI Gazdaságkutató Rt. vezérigazgatója.
Az elmúlt év végéhez képest 2004 első hónapjaiban jelentősen visszaesett a lakáspiaci forgalom. Szakértők szerint ez annak a következménye, hogy az eladási árakban érvényesítendő árnövelő tényezők a lakásárakat 10-13 százalékkal növelték. Az ingatlanfejlesztő cégek ennek ellenére úgy látják, hogy a következő egy év során növelni képesek értékesítésüket, mivel továbbra is érdeklődés mutatkozik a jó minőségű új lakások iránt.
Továbbá az elmúlt hónapokban megfigyelhető tendencia, hogy egyre több külföldi, elsősorban ír vásárol befektetési céllal ingatlant Budapesten - közölte Báthory Balázs, a Wallis Ingatlan Rt. vezérigazgató-helyettese. Hozzátette: ez nem teljesen kockázatmentes, hiszen míg a kis alapterületű, 30-40 négyzetméteres, illetve a 100 négyzetméteresnél nagyobb lakásokat viszonylag könnyű kiadni, a kettő közöttiekre szinte lehetetlen bérlőt találni.
Az idén az első negyedévben az ingatlanfejlesztők szerint csupán 1-2 százalékkal emelkedtek az irodák eladási árai. Az üzlethelyiségek piacán is túlkínálatot tapasztaltak a piaci szereplők az első három hónapban. Továbbra is csak a frekventált helyen lévő üzleteket lehet könnyen eladni vagy kiadni, míg a kevésbé kedvező adottságú üzleteknél több hónapos üresedéssel is számolni kell. (FE)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.