Talányos amerikai mutatók
Az amerikai kiskereskedelmi forgalom áprilisban - szezonálisan kiigazítva - 0,5 százalékkal csökkent, az autóeladásokat leszámítva azonban a hanyatlás mértéke csak 0,1 százalék volt. Februárban és márciusban erőteljesen növekedtek az eladások, ami után piackutatók már előre jelezték a várható áprilisi visszaesést. A nagykereskedelmi árak áprilisban szokatlanul erőteljes, 0,7 százalékos növekedést mutattak, az ingatag élelmiszer- és energiaárak leszámításával számított magindex ugyanakkor csak 0,2 százalék volt. (Reuters)
Cseh kötvénykibocsátás
A cseh kormány 74,1 milliárd korona (2,7 milliárd dollár) összegű, több éven át megvalósítandó kötvénykibocsátást tervez az állami vagyonügynökség veszteségeinek fedezésére. A Konsolidacni Agentura összesen 81,5 milliárd korona tartozást halmozott fel; a kötvénykibocsátás után fennmaradó 7,4 milliárdos részt az állami büdzséből fedezik, majd a tervek szerint 2007-ben felszámolják a 13 éve működő ügynökséget. . (Bloomberg)
Bizonytalan Marek Belka sorsa
Az utolsó pillanatig bizonytalan a ma sorra kerülő varsói bizalmi szavazás kimenetele, mivel a kormányzó Demokratikus Baloldali Szövetség egyelőre nem tudott elég voksot biztosítani Marek Belka kabinetjének elfogadtatásához. A szövetségből korábban kivált szociáldemokraták elutasítják Belka kormányát, míg más kisebb csoportok állásfoglalása bizonytalan. (Bloomberg)
Szlovák autópálya-építés EIB-pénzből
Az Európai Beruházási Bank (EIB) megfelelő garanciák ellenében hajlandó finanszírozni a tervek szerint 2006-ra elkészülő, 17,5-19 milliárd koronába kerülő Pozsony-Zsolna autópályát - közölte Pavol Prokopovic szlovák közlekedési miniszter. Az állami tulajdonú autópálya megépítéséhez felvett hiteleket a kormány az útdíjból, illetve az üzemanyagadó egy részének átcsoportosításából kívánja törleszteni. (BBC)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.