Új jogszabályban, az érdekképviseletekről szóló törvényben szabályozhatják a későbbiekben a szociális partnerek jogait és lehetőségeit. A törvény megalkotásának igénye az elmúlt hónapokban több alkalommal felmerült - szóba került a téma az Országos Érdekegyeztető Tanács egyik tavaszi ülésén is -, ám ez ideig nem történtek konkrét lépések. A munkaadói szervezetek - elsősorban a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége - mindenképpen támogatnák egy ilyen jogszabály megszületését, amelyben egyebek mellett a jogszabály-előkészítésben való részvételüket is rendezhetnék. Információink szerint a munkavállalók viszont egyelőre elutasítják ezt az elképzelést.
Csizmár Gábor, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium politikai államtitkára lapunknak elmondta: a kérdésnek az ad aktualitást, hogy megkezdte tevékenységét az Mtk. átfogó felülvizsgálatára létrehozott szakértői bizottság. Ennek egyik feladata, hogy áttekintse, egyaránt az Mtk.-ban kell-e szerepelniük az egyéni és a kollektív jogoknak. Az államtitkár szerint éppen a kollektív jogok képezhetnék az érdekképviseletekről szóló jogszabály alapját.
A szakértői testület várhatóan az év második felére fejezi be munkáját, s azt követően lehet ismét napirendre tűzni a témát - közölte Csizmár Gábor. Az államtitkár lát esélyt arra, hogy az érdekeltek többsége a jogszabály megszületése, a kodifikáció megkezdése mellett foglaljon állást. Mint mondta, személy szerint szívesen dolgozna ezen az ügyön, mivel tisztább helyzet állhatna elő az érdekegyeztetésben is. A tényleges kodifikációs munka beindulása mindazonáltal a jövő év első felénél korábban aligha indulhat el - ismerte el Csizmár.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.