A Monetáris Tanács 2004. mai ülésén a gazdasági és pénzügyi folyamatokat áttekintve változatlanul hagyta a jegybanki alapkamatláb 11,50%-os szintjét.
Az utóbbi időben beérkezett makrogazdasági információk nem módosították alapvetően a Monetáris Tanácsnak az inflációs pályáról és a gazdasági egyensúlyról korábban közreadott megítélését.
A Monetáris Tanács kedvezően értékeli, hogy júniusban mind a maginfláció, mind pedig a teljes fogyasztóiár-index kismértékben ugyan, de csökkent. A második negyedév egészét tekintve a maginfláció lényegében megegyezett a jegybank várakozásaival, míg a teljes fogyasztóiár-index a feldolgozatlan élelmiszerek dinamikus áremelkedése miatt némileg meghaladta a korábban vártat.
A Monetáris Tanács értékelése szerint fennáll a kockázata annak, hogy a bérnövekedés ütemének mérséklődése elmarad a korábban feltételezettől. Bár a versenyszektor béreinek növekedési üteme májusban csökkent a korábbi hónapok magas szintjéhez képest, a bérinfláció alakulásának értékelését bizonytalanná teszi a kifizetések éves lefutásának megváltozása.
Az elmúlt időszakban publikált adatok megerősítették, hogy kedvező irányba változik a gazdasági növekedés szerkezete: a belföldi fogyasztás helyett egyre inkább az export és a beruházások bővülése áll a gazdasági növekedés hátterében. A fokozatosan élénkülő nemzetközi konjunktúrával párhuzamosan dinamizálódott az ipari termelés, amelyben az export-értékesítés gyors növekedése kiemelkedő szerepet játszik. Emellett a háztartási szektor nettó pénzügyi megtakarításai is emelkedtek.
A májusi külkereskedelmi adatok visszaigazolták, hogy az import március-áprilisi növekedésében részben átmeneti tényezők játszottak szerepet. Mivel az erős importkereslet a magas beruházási aktivitással is összefüggésbe hozható, ezért egyelőre még nehéz megítélni, hogy a külső egyensúlyhiány 2004-re várt mérséklődése milyen ütemben, illetve milyen mértékben fog bekövetkezni.
A külső egyensúlyi kockázatok mellett a forintbefektetésektől elvárt hozamot továbbra is magasan tartja, hogy az állami költségvetés eddigi alakulásáról rendelkezésre álló adatok nem csökkentették a bizonytalanságot, hogy az idei költségvetési hiánycél további intézkedések nélkül tartható.
A Monetáris Tanács a fenti tényezők alapján az előző kamatmeghatározó ülés helyzetértékelésével összhangban úgy ítéli meg, hogy továbbra is óvatos monetáris politikára van szükség a 2005. végi 4 százalékos inflációs cél elérése érdekében, és változatlanul hagyta a jegybanki alapkamatlábat. (MNB)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.