BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az MTV 250 órányi olimpiai közvetítést tervez

A 33 tagú stáb közreműködésével készülő olimpiai műsorok naponta 9 óra és 23 óra között jelentkeznek majd.

Az athéni nyári olimpia tizenhat versenynapjáról 250 órányi közvetítést sugároz a Magyar Televízió. A televízió egyik forgatócsoportja a magyar csapat szállásáról jelentkezik majd, így a nap bármelyik szakában oda tudnak kapcsolni az olimpiai faluba, ahová egyébként csak bonyolult procedúra után lehet bejutni - mondta Vitray Tamás.

Ez az első eset, hogy az olimpiai közvetítés központját nem a budapesti stúdióban, hanem a játékok helyszínén alakították ki. Míg négy éve az MTV Sydneyben jelen lévő 27 munkatársát 230 tagú csapat támogatta Magyarországról, most ez a létszám elenyésző lesz.

Az olimpiai közvetítési költségek nagy részét a jogdíjakra fordítják, miközben a legnagyobb sajtóérdeklődést kiváltó tétel, a munkatársak utaztatásának, szállásának költségei és a napidíj "együttesen kilenc százaléka a ráfordításnak" - tette hozzá Vitray.

"Szinte kizárólag az MTV-n jelentkezünk" - mondta Komlósi Gábor, a Telesport főszerkesztő-helyettese. Az sem kizárt, hogy a tűzijáték ideje alatt "kép a képben" rendszerrel mutatják az ötkarikás játékok eseményeit - véli Komlósi. Az olimpiai közvetítésekkel 9 óra és 23:15 óra között jelentkeznek majd. (hvg)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.