BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Feljelentették Annus Adriánt és segítőit

Szerdahelyi Szabolcs bűnszövetségben elkövetett, jelentős kárt okozó csalás bűntettének kísérlete miatt feljelentést tett Annus Adrián kalapácsvető, valamint az elkövetéshez segítséget nyújtó, ismeretlen bűnsegédek ellen.

Szerdahelyi Szabolcs, a Deport ''56 elnöke a sportegyesületek egykori vezetőorvosaként az ORFK Bűnügyi Főigazgatóság Nemzeti Nyomozó Irodához juttatta el a feljelentést, és erről értesítette az MTI-t. Indoklása szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság jegyzőkönyvében az szerepel, hogy Annusnak az athéni játékokon leadott két vizeletmintája nem egy embertől származik.

Szerdahelyi Szabolcs, aki korábban több közleményben bírálta a MOB vezetését az athéni doppingesetek kapcsán, úgy véli, ez felveti azt a megalapozott gyanút, hogy Annus jogtalan haszonszerzés végett megtévesztette a doppingellenőröket, amihez felkészült segítőkre volt szüksége.

Annus Adriánt utólagos mintaadás megtagadása miatt zárták ki az athéni ötkarikás játékokról és fosztották meg aranyérmétől.(origo/MTI)





Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.