BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tőkeerős, versenyképes vállalkozások kellenek

Etetni kell az országot, hogy később fejni lehessen - idézte Széchenyi Istvánt a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a szervezet által rendezett idei őszi kamarai napok megnyitóján. Koji László szerint a fővárosi vállalkozóknak az utóbbi négy évben nem születtek kedvező tapasztalataik, nem lettek "fejősek". Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt korábbi felvetésére, miszerint az adók nem azért vannak, hogy azoknak osszák vissza, akiktől beszedték, Koji azzal reagált: akkor kevesebbet kellene beszedni. Vagy ha mégis, akkor a gazdaságnak vannak szereplői, akik joggal igénylik, hogy a különböző pályázati rendszerekben sokkal több forráshoz jussanak.

A fővárosi vezetésnek nemcsak az adóbefizetéssel tudnának a vállalkozók segíteni, hanem a tehetségükkel, a pénzükkel, a kapcsolatrendszerükkel is. Ezért jobban be kellene őket vonni Budapest üzemeltetésébe, fejlesztésébe. Koji szólt arról is, milyen feltételekkel tudnak tőkéhez jutni a vállalkozók. "Ha nem tetszik, amit ma a budapesti bankok kínálnak, el fogunk menni Grazba vagy Pozsonyba, és ott fogunk hitelt felvenni" - hívta fel a figyelmet.

A versenyképesség a vállalatokat jelenti - hangoztatta a gazdasági tárca helyettes államtitkára. Pongorné Csákvári Marianna áttekintést adott a vállalati versenyképességet javító, beruházásösztönző intézkedéseiről. Elismerte, nem élték meg viharok nélkül a kamarák az elmúlt néhány évet, ám ezek mutatták meg, hogy a kamarákra szükség van, életképesek, s a vállalkozások a kamarák nélkül lényegesen nehezebben boldogulnának. Ezért a kormányzatnak fontos feladata, hogy lehetőségeihez mérten segítse a kamarák működését. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.