A májusi csatlakozási félelmek miatt előre hozott szállítások közel 170 milliárdos áfatöbblettel gazdagították a vám- és pénzügyőrség számláit: a tervezett 521 milliárd helyett szeptember végéig több mint 688 milliárd vándorolt a kasszába. Ez a "váratlan" plusz azt is jelenti, hogy összességében előreláthatólag teljesíteni fogja a vámszervezet a költségvetési előirányzatot. Ám az már közel sem biztos, hogy egy-egy adónem esetében is meglesz a várt eredmény.
Pedig nagy a tét: ettől függ, hogy megkaphatják-e a dolgozók éves prémiumukat. A 2,6 milliárdos jutalmat akkor lehet kifizetni, ha a klasszikus vámbevételek elérik a 42,5, a jövedéki adók pedig a 661,7 milliárd forintot. Erről a tegnap elfogadott 2003-as zárszámadási törvény rendelkezik, módosítva egyúttal az idei költségvetési törvényben még merőben más feltételekhez kötött prémiumfeltételeket. Ez utóbbi még azt írta elő, hogy a vámbefizetések előirányzata legalább 1,5 százalékkal túlteljesüljön, a jövedéki adó és a fogyasztási/regisztrációs adó pedig minimum 100,5 százalékot érjen el.
Az eredeti feltételek mellett 4,3 milliárdos többletbevétel jelentette volna a jutalom alapját. A módosuló kikötések szerint ennél jóval több - számításaink szerint 6,2 milliárdos - pluszösszeget vár el a PM a prémium fejében.
Az már most látszik, hogy a vámbevételek nem fogják elérni a megcélzott éves összeget, hiszen ha a szeptemberi, a korábbinál jóval magasabb - 0,6 milliárdos - havi növekménynyel számolunk az év további részére, akkor is csak 38,5 milliárd jöhet össze. Mostanáig ugyanis 36,7 milliárd forint érkezett a kasszába.
A jövedéki adókat tekintve sem biztató a kép. A legfrissebb adatok szerint 71 százalékon áll a teljesülés, vagyis nem éri el az időarányosnak megfelelő összeget. Bár a pénzügyminiszter nagyobb szigort vár az adóbeszedőktől - és születtek is ilyen intézkedések -, meglehetősen bizonytalannak tűnik, hogy az év végéig sikerül-e további 197,6 milliárdnyi jövedéki adót elkönyvelni. Ez havi 65,9 milliárdos teljesítményt feltételezne. Ezzel szemben az év eddigi részében havonta átlagosan 51,6 milliárd folyt be.
Információink szerint kissé javítja a helyzetet, hogy kedvezően változott a dohányáruk jövedéki adójának fizetési szabályozása. Eddig mód volt arra, hogy 3 hónapig elhalassza a fizetést az adózó. Ez most két hónapra csökkent, de úgy, hogy a 2004 szeptembere és 2005 áprilisa közötti átmeneti rendelkezéssel az adókötelezettség egyik felére két hónapos, a másikra három hónapos halasztott fizetési határidőt állapítottak meg. Ez azt jelenti, hogy plusz félhavi - mintegy 8 milliárdos - bevétel érkezik novemberben a számlára. (BJA)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.