A Gazdasági és monetáris unió
Az eurózóna esetében a gazdaságpolitika három fő eleme - a monetáris, a fiskális és a bérpolitika - közötti koordinációnak az igénye annak a kapcsán merül fel időről időre, hogy amíg a Gazdasági és Monetáris Unióban (GMU) egységes monetáris politikát folytatnak, addig az említett másik két makropolitika nagyrészt a nemzeti kormányok és a szociális partnerek kompetenciájába tartozik. Az előzetes koordináció hívei avval érvelnek, a jelenleg 12 uniós tagország alkotta euróövezet a fenti értelemben aszimmetrikusnak tekinthető, ráadásul a GMU további integrációt eredményezett megalakulása óta, ami a részt vevő országok egymástól való kölcsönös függőségét fokozta. Közgazdászok és gazdaságpolitikusok egy csoportja pedig megkérdőjelezi a monetáris politika elsőbbségét a gazdaságpolitika másik két alkotóelemével szemben, és a fiskális politika adottságként való elfogadását szeretnék.
A fentiek cáfolatának szentelte beszédét Otmar Issing, az Európai Központi Bank (EKB) vezető közgazdásza a "GMU és a gazdasági kormányzás" címmel szervezett konferencián. Szerinte hibás az a nézet, amely megkövetelné, hogy a három kérdéses gazdaságpolitikai összetevő szereplői egy az eszközeiket rögzítő egyezmény keretében figyelembe vegyék egymás céljait és intézkedéseit. Ennek az elképzelésnek egyik buktatója a gyakorlati és elméleti irodalomból jól ismert korlátozott információfelfogó és -feldolgozó képesség: a politikacsinálók nem képesek minden releváns információt összegyűjteni és azokat hatékonyan és időben feldolgozni.
Másrészt, a koncepció eltekint a döntéshozatal politikai-gazdasági környezetbe való beágyazottságától, ezáltal a valóság egyik lényeges elemétől - emelte ki Issing. A szereplők közötti politikai koordináció összekeveri a személyes felelősségköröket és csökkenti a döntéshozók elszámoltathatóságát, ezáltal torzítja az ösztönzőket, hogy a megfelelő eredmény szülessen az egyeztetések következtében. Ebben az összefüggésben hiányoznak az elhatározott lépéseket kikényszerítő mechanizmusok is. Ezek az indokok feleslegessé teszik az előzetes koordinációt - mutat rá az EKB vezető közgazdásza.
Ugyanerre az eredményre jutunk, ha abból az irányból indulunk el, hogy ha már a kezdetektől fogva az aktorok tisztában lennének a többiek céljaival és lépéseivel, akkor nem lenne szükség egyeztetésekre.
Issing a megfelelő intézmények kialakítása mellett tette le voksát. Amennyiben tehát hatékony a céloknak és az eszközöknek az egyes gazdaságpolitikai főszereplők közötti elrendezése, továbbá a felelősségi körök világosan definiáltak, az ex post pozitív kimenetelek szükségszerűen bekövetkeznek, mindenféle előzetes koordináció nélkül. Az euróövezetben ezt a hatékony "leosztást" a maastrichti szerződés és a másodlagos törvénykezés, beleértve a stabilitási és növekedési egyezményt testesítik meg - hangoztatta a szakember.
A maastrichti szerződés értelmében a tagállamok az EU pénzügyminisztereiből álló Ecofin Tanácsban egyeztetik a gazdaságpolitikákat, a széles körű célok és irányok meghatározását pedig az évente elfogadott átfogó gazdaságpolitikai irányelvek tartalmazzák. A maastrichti szerződés elsődleges célként az árstabilitást definiálja, és ezt szem előtt tartva az egységes monetáris politika a közösség általános gazdaságpolitikáját támogatja. A stabilitási és növekedési egyezmény a költségvetési fegyelem fenntartása érdekében működteti a szerződésben körülírt túlzott deficiteljárást, továbbá kimondja, hogy a nemzeti büdzséknek középtávon egyensúlyközeli vagy szufficites egyenleggel kell zárniuk, ráadásul a deficittúllépést elkövető kormányokat információcsere közben aláveti középtávú stabilitási programoknak.
Issing rámutatott, ebben az összefüggésben az egységes monetáris politika a monetáris politika hitelességét és átláthatóságát növeli, biztosítja az elszámoltathatóságot. Az SNP megfelelő ösztönzőket működtet az országonkénti fiskális fegyelem betartása végett. Az Európai Bizottság a multilaterális felügyelethez szükséges információkat nyújt és elemzést végez, az Ecofin döntéseihez ajánlást készít, őrködik az SNP betartásán. Az Ecofin egyedüliként felel a döntésekért, és végső felelőssége van az SNP érvényre juttatásáért.
Az EKB vezető közgazdásza leszögezte, az SNP jelen formájában továbbra is megfelelő keretet biztosít, azonban lehetőség van alkalmazásának javítására. Szükséges az egyezmény értelmében vállalt kötelezettségek teljesítésére ösztönző eszközök erősítése, valamint a szabályok betartását elősegítő informális nyomás fokozása. Mindezek megkövetelik, hogy találják meg az egyensúlyt a nemzeti kormányok szuverenitása, az Ecofinnek az egyezmény végrehajtásában való felelőssége és a bizottság függetlensége között. A bizottság szerepe eközben kulcsfontosságú a nemzeti költségvetési pozíciók megítélésében.
Végső soron Issing azon az állásponton volt, amennyiben a célok és eszközök fentiekben említett hatékony előzetes kijelölése a felelősségi körök egyértelmű meghatározásával megtörténik, nincs szükség előzetes koordinációra a monetáris, a fiskális és a bérpolitika között. Ha az utóbbi két terület szereplői adottságként fogadják el az árstabilitást mint a monetáris politika legfőbb célját, és felelősségük tudatában tekintetbe veszik a három részterület közötti kölcsönös függőséget - miközben az aktorok közötti vélemény- és információcsere elősegíti az adott területek céljainak és felelősségi körének jobb közös megértését az elszámoltathatóságot nem csorbítva - végül kedvező eredmény sülhet ki ebből.
