Az Mnb kutatóműhelyéből

Közismert, hogy a gazdasági növekedés mértéke és szerkezete hatást gyakorol az államháztartás egyenlegére. Mivel a GDP nem egyenletesen, hanem az üzleti ciklusoknak megfelelően egy potenciális kibocsátási pálya körül ingadozva növekszik, értelemszerűen a hiány alakulásában is jelentkezik ez a fluktuáció. Csakhogy ennek megbecslése igen nehéz, hiszen az államháztartás gazdálkodására még sok-sok tényező hat, nehéz közülük kiszűrni épp a gazdasági ciklusok hatását. Előzetesen csak annyit sejthetünk, hogy amennyiben a világgazdaság a fellendülés állapotában van, akkor az mérsékelheti a hiányt, a dekonjunktúra pedig növelheti azt - a potenciális növekedés állapotához képest.

Az MNB két szakembere, Kiss Gábor és Vadas Gábor kísérletet tett arra, hogy kiszámítsa: vajon az elmúlt években mekkora hatást gyakorolt a büdzsére a gazdaság ciklikus mozgása. Az eredmény első pillantásra meglepő, hiszen e szerint 2002-2003-ban a hiány nagyobb lett volna, ha a GDP a potenciális kibocsátásnak megfelelő módon, vagyis "ciklussemlegesen" alakul. Mivel ebben az időszakban a világgazdaság köztudottan pangott, az lenne a logikus, ha épp fordított lett volna a helyzet. A magyarázat egyszerű: a magyar gazdaság növekedésének szerkezete nem olyan volt, mint ami a dekonjunktúrában várható, hanem épp ellenkezőleg: rendkívül gyorsan bővült a belső fogyasztás, ami éppen a konjunktúra csúcsára jellemző állapot. Ahogy a szerzők fogalmaznak: "a különböző GDP-komponensek nem szükségszerűen vannak ugyanabban a ciklikus pozícióban, és ezek hatása a költségvetésre eltérő lehet". Vagyis például az export hiába mozog szorosan együtt a világgazdasági kereslet alakulásával, annak hatása a költségvetésre marginális, míg például a lakossági fogyasztásnak jelentős az adóvonzata.

A kutatás eredményei szerint tavaly és tavalyelőtt a gazdaság ciklikussága egyaránt 0,4 százalékponttal csökkentette a GDP-arányos hiányt, ami nagyjából 70-70 milliárd forintot jelent. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a költségvetést ennyiben "megmentette" a gazdasági ciklus, hiszen a büdzsé készítésekor ezt adottságként figyelembe vehetik a tervezők. Arra viszont a számításokból következtethetünk, hogy a következő években a kívánatos konszolidációt a potenciális GDP-től való eltérés, illetve annak szerkezeti sajátosságai miként érintik. A világgazdasági fellendülés ugyan kissé segítheti a hiány mérséklődését, ám a hazai GDP-komponensek fenntartható irányba történő elmozdulásának hiánynövelő hatása ennél bizonyosan nagyobb. Vagyis az sejthető, hogy míg a közelmúltban jelentősen segített a hiánycsökkentésben, addig az idén és jövőre a növekedés struktúrájának változása jóval kisebb kedvező hatást jelent majd, sőt elképzelhető, hogy épp ellenkező hatást gyakorol az államháztartásra.

A nemzetközi irodalomban strukturális (vagy ciklikusan igazított) deficitnek nevezett mutató valószínűleg egyre fontosabb szerepet tölt be. A stabilitási és növekedési egyezmény reformja során nagy hangsúlyt kap ugyanis, hogy a jelenleg egyes régi EU-tagoknál tapasztalható fiskális "elcsúszások" elkerülése érdekében a konjunktúraciklus szempontjából "jó időkben" elengedhetetlen a hiány csökkentése. Ehhez természetesen szükséges az ilyen "jó idők" korai felismerése. Ebből a szempontból tanulságos az MNB kutatóinak elemzése: a különböző módszertannal készülő becslések között ugyanis nagy különbségek, akár előjelváltások is lehetnek.

Kiss Gábor-Vadas Gábor:

Légy résen - az államháztartási egyenleg ciklikus buktatói. MNB Füzetek 2004/7,

(angol nyelvű tanulmány)