BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ellentétek az olimpia megítélése körül

Megoszlanak a vélemények, hogy Görögországnak megérte-e olimpiát rendezni az idén. "Az esemény óriási lendületet adott a görög turisztikai iparnak. Az előnyöket azonban nem ma, hanem sokkal inkább tíz év múlva lehet majd érzékelni" - idézi a Xinhua kínai hírügynökség Marton Simitseket, a szervezőbizottság tagját. A szakember hozzátette, az olimpia sikerén felbuzdulva a görög kormány úgy döntött, stratégiai tervet dolgoz ki annak érdekében, hogy a turizmus részarányát a GDP-n belül a jelenlegi 18-ról 40 százalékra emeljék 2010-ig, és a létező 800 ezer munkahely mellett további 150 ezret hozzanak létre a szektorban.

A kép azonban nem egészen rózsaszínű. A biztonsági félelmeknek, a gyenge marketingnek és a rendkívül magas hoteláraknak köszönhetően a vártnál jóval kevesebb turista utazott az olimpiai játékok helyszíneire - hívja fel a figyelmet a BBC. Az előzetesen várt 500 ezer látogatónál 20 százalékkal kevesebb néző érkezett a kéthetes eseményre - derül ki a szállodák foglalási adataiból. Ráadásul az óriási költségeknek köszönhetően hétmilliárd euróval nőtt a költségvetési hiány, ami az idén a GDP 5,3 százalékát is elérheti, jóval meghaladva a stabilitási paktumban előírt 3 százalékot. Jövőre 3,9 százalékos gazdasági növekedés mellett 2,8 százalékra kívánják leszorítani a deficitet.

A magas hiány ellenére épp a napokban jelentette be Jeórjiosz Alogoszkufisz gazdasági miniszter, hogy a következő három évben a jelenlegi 35-ről 25 százalékra kívánják csökkenteni a társasági adó mértékét.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.