Gazdasági statisztika
Az infláció hivatalos mérőszáma a fogyasztói árindex. A Központi Statisztikai Hivatal havonta hozzávetőleg 1100 termék több mint százezer árfelírása alapján figyeli meg az árszínvonalat. Az egyes termékek súlya a fogyasztók képzeletbeli kosarában a háztartások két évvel korábbi fogyasztási szerkezetét tükrözi (lásd alábbi cikkünket).
Vajon mennyire fejezi ki az így képzett mutató az egyes személyek, háztartások által érzékelt inflációt? Feltehetően nincs olyan ember, akire ráillene az a kép, amelyet a "statisztikai fogyasztó" mutat. Ez alapján ugyanis például a háztartások egy évben jövedelmük 3,16 százalékát költik el autóvásárlásra, ami nyilván nem igaz. Általában nagy értékű árut vagy egyáltalán nem, vagy egyszer, az éves fogyasztás nagyon nagy részét kitevő módon vásárolunk. Nyilván ezt a problémát lehetetlen kivédeni, hiszen nem készülhet ezerféle fogyasztási szerkezetben árindex.
Bár inflációs mérőszámot ezerféle dologra használunk, két fontos alkalmazási területet mindenképpen érdemes megkülönböztetni. Az egyik, valamely nominális érték "deflálása", vagyis árváltozásoktól megtisztított hatások vizsgálata. (Ilyen például, amikor a keresetek reálértékének változását szeretnénk megtudni.) A másik az infláció önmagáért való elemzése, vagyis amikor arra vagyunk kíváncsiak, hogy a pénzromlás mértéke miként alakult a múltban, várhatóan hogyan alakul majd a jövőben.
Az árfolyamatok mérésekor mindig felmerül, hogy pontosan milyen fogyasztói árindexet használjunk. Vagyis milyen hosszú legyen a megfigyelési időszak, illetve milyen időszakot válasszunk viszonyítási alapul (bázisnak). A hírekben leggyakrabban szereplő inflációs mérőszám, a 12 havi árindex látványos előnye az éves átlagos mérőszámmal szemben, hogy sokkal gyorsabban jelzi előre az áralakulásban jelentkező trendváltásokat. Grafikonunkból látszik, hogy például 2001-ben az éves átlagos infláció gyakorlatilag stagnált az előző évhez képest (9,8 százalékról 9,2-re csökkent). Pedig ha jól megnézzük, látható, hogy decemberben a 12 havi árindex tanúsága szerint immár fél éve tartott egy látványos dezinflációs folyamat. A 2002-es évben viszont összességében (különösen a második fél évben) nem történt jelentősebb ütemcsökkenés, viszont az éves átlagos index a hosszú idősorokat tanulmányozók számára úgy vonulhat majd be a történelembe, mint a dezinfláció dicsőséges éve. Azonban a 12 havi árindex sem mindenre jó. Az adat változásának értelmezését kissé nehezíti az ismert bázishatás jelensége, és az, hogy az éven belüli trendfordulót tompítva jelzi csupán. Vagyis ha a gyorsaság a fontos, a legjobb a lehető legrövidebb időszakra vonatkozó, lehető legrövidebb bázisú indexeket használni, amennyiben a szezonális hatások megbízhatóan kiküszöbölhetők és az adat kellőképpen robusztus. Ilyen mutató lehet például a szezonálisan igazított maginflációs mutatóból számított negyedéves évesített árindex. (Lásd ábránkat a naptár rovatban.)
