BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Bosch bővít, a Borsodi leépít

13,5 millió eurós beruházással 20 ezer négyzetméteres gyártócsarnokkal bővült a Robert Bosch Elektronikai Kft. hatvani gyára, így 70 ezer négyzetméternyi területen gyártanak majd autóelektronikai berendezéseket.

A Bosch sajtófőnöke, Raveczki Róbert elmonmdta, hogy az új csarnokban további 20 millió euró értékű gépek és berendezések kapnak helyet. A bővítések nyomán 2006-ra 2 ezerre nő a dolgozók létszáma, miközben 2004 elején még csak mintegy 900-an dolgoztak az üzemben.

A Bosch 1998 óta működő hatvani üzemében műszerfalakat, menetstabilizátor érzékelőket, sebességváltó és fékrendszer-vezérlőket, légzsákrendszereket, üzemanyag-befecskendező vezérlőegységeket gyártanak az autóipar számára. A jövő évtől megkezdik kormánymű vezérlőegységek előállítását is.

A mostani beruházás része annak a programnak, amelynek végrehajtása során a Bosch-csoport 150 millió euró értékű fejlesztést hajt végre Észak-Magyarországon.

Ennek keretében Miskolcon gépjárművillamossági és kéziszerszám-gyártó, Egerben pedig pneumatikai alkatrészeket előállító üzemet létesített a Bosch-csoport - közölte Raveczki Róbert.

Korábban Francz Ferenbach, a Robert Bosch GMBH elnöke elmondta: az elmúlt év végén 10 telephelyen 2850 embert foglalkoztatott Magyarországon a társaság. Az érdekeltségek összforgalma elérte a 249 millió eurót, az idén pedig már 450 millió eurós árbevétellel számolnak.

A Bosch-csoport forgalma egyébként az elmúlt évben, világviszonylatban 36 milliárd euró volt. A cég 249 telephelyen 232 ezer munkatársat foglalkoztat világszerte.

Tízszázalékos, közel ötven dolgozót érintő leépítést hajt végre az egyik legnagyobb magyar sörgyár - közölte a HirTv.

Az okok a hipermarketek polcain keresendőek - mondta a Borsodi Sörgyár Rt. kommunikációs igazgatója. Ugyanis évi több százmillió forintos kiesést jelent a magyar gyártók számára a hazánkba érkező olcsó, import sör.

Fehér Imre elmondta: csökkent a volumen, csökkent az árbevetél ezért alkalmazkodniuk kell az új helyzethez és csökkenteni a költségeinket. Erre több terv is van, illetve már folyamatban vannak programok, ennek keretében valóban a szervezetet is újra kellett gondolni és sor került egy csoportos leépítésre.

Az igazgató hozzátette: a leépítés nem szükségszerűen elbocsátást jelent, hanem elsősorban nyugdíjazást és kihelyezést.

A gyártók úgy gondolták, hogy csak a nyáron fogja reneszánszát élni az olcsó import sör, de ősszel is megmaradtak, sőt még csökkentek is az amúgyis alacsony árak. Amiben nagy szerepe van az újonnan megjelent kereskedelmi láncoknak. Fehér Imre úgy véli az import sörök tömeges megjelenése több százmillió forint veszteséget jelent a nagymúltú magyar sörgyáraknak évente. (fn)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.