BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fordított a román ellenzék

Elismerte vereségét a romániai elnökválasztás második fordulójában Adrian Nastase kormányfő, aki a szavazatok valamivel több mint 48 százalékának megszerzésével maradt alul Traian Basescu bukaresti polgármesterrel szemben. A kormányalakítás nehézsége új parlamenti választások kiírásához vezethet.

Az elnökválasztás megnyerésével a két héttel ezelőtt megrendezett parlamenti választáson elszenvedett vereség ellenére is Basescu, a kétpárti ellenzéki szövetség vezetője jelölheti a kormányfőt. Basescu valószínű választása Calin Popescu korábbi ipari miniszter, a nemzeti liberális párt elnöke lesz. A kormányalakításhoz az ellenzéki szövetségnek éppúgy szüksége lesz a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetségére (RMDSZ), mint ahogyan Nastase győzelme esetén a parlament két házában a legtöbb helyet, de nem abszolút többséget szerzett szociáldemokratáknak lett volna.

A román alkotmány értelmében az államfő feloszlathatja a parlamentet, és új választásokat írhat ki, ha legalább két pártnak sem sikerül a törvényhozás támogatását elnyernie a kormányalakításhoz az elnöki felkéréstől számított két hónapon belül. A parlamenti többség megszerzésének bizonytalansága miatt ennek most meglehetősen nagy az esélye - figyelmeztetnek elemzők a Bloomberg szerint.

Basescu a középosztály megerősítésére és a külföldi befektetések ösztönzésére 16 százalékos átalányadót ígért. Romániában a legfelsőbb szja-kulcs jelenleg 40, a társasági adó pedig 25 százalékos. Az új elnök másik legfontosabb kampányígérete a korrupció visszaszorítására vonatkozott, miután szerinte a politikai szövetségesek vállalkozásainak törvénytelen támogatása évente mintegy 70 ezer milliárd lej (2,4 milliárd dollár) veszteséget okoz az államnak. Októberi jelentésében a Transparency International Bulgária, Horvát- és Törökország mögött Romániát nevezte az uniós csatlakozásra váró országok legkorruptabbikának.

A Nastase-kormány sikereként könyvelhető el ugyanakkor, hogy előbb elnyerte a piacgazdasági státust az EU-tól, majd a múlt héten lezárta a csatlakozási tárgyalásokat. Az ország uniós felvételéről az állam- és kormányfők hét végi csúcstalálkozójukon mondják ki a végső szót.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.