BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Irak: a tegnapi volt a legtöbb amerikai áldozatot követelő akció

Az iraki Moszulban az amerikai bázist ért támadás 22 halálos áldozata közül 19-en amerikai állampolgárok - közölte az amerikai hadsereg. Ez volt a legtöbb amerikai áldozatot követelő akció azóta, hogy a szövetségesek a múlt év elején megszállták az arab országot.

A merényletben 57 ember megsérült. Az al-Kaida terrorszervezettel kapcsolatban álló Anszár asz-Szunna nevű csoport egy iszlám internetes honlapon azt közölte, hogy egy öngyilkos merénylő robbantotta fel magát a támaszpont ebédlőjében, az állítás hitelességét azonban még nem tudták ellenőrizni.

A támadás, mint ismeretes, az amerikai katonai bázisnak azt a részlegét érte, ahol a katonák ebédlőjét rendezték be, és ahol a katonák éppen ebédeltek is. A Richmond Times Dispatch című virginiai lap két munkatársa az ebédlőben is ott volt. Mindketten túlélték a támadást és több amerikai tévécsatornát is ők tudósítanak arról, hogy mi is történt.

Rakétatámadás volt - jelentették az újságírók és a robbanások olyan nagy erejűek voltak, hogy ledöntötték a katonákat a lábukról vagy kiröpítették őket a székből. Carter Ham tábornok, a moszuli amerikai csapatok parancsnoka szerint az áldozatok között amerikai és iraki katonák, valamint a hadseregnek dolgozó amerikai és külföldi civil szerződéses munkatársak vannak.

Bush elnök, aki egy nappal korábban, hétfői évadzáró sajtóértekezletén figyelmeztetett arra, hogy a választások előtt erősödő, szaporodó támadások lesznek Irakban, kedden késő délután a washingtoni Walter Reed katonai kórházban tett látogatást az Irakból hazahozott sebesülteknél és a kórházban adott interjújában is kifejezte együttérzését az áldozatok hozzátartozóinak és hozzátette, hogy reményei szerint Irakban mégiscsak a demokrácia győzedelmeskedik majd. (MR)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.