A jövőben sem lehet figyelmen kívül hagyni a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ), bármilyen színezetű kormánya is legyen Romániának - fejtette ki Markó Béla, az RMDSZ elnöke.
A politikus megállapította, hogy a romániai magyarok részvétele kisebb volt a kelleténél az elnökválasztások második fordulójában. Az urnák elé járuló magyarok több mint 75 százaléka hallgatott az RMDSZ felhívására, ezért szociáldemokrata Adrian Nastaséra adta voksát. A szövetség részben azért ajánlotta a magyar szavazóknak Nastasét, mert nem tartotta kívánatosnak egy kohabitációs (társbérleti) helyzetet, amelyben a kormánytöbbség és az államelnök eltérő politikai színt képvisel - mondta Markó.
Arra a kérdésre, hogy mi lehetett az oka a magyarok alacsony részvételi arányának (különösen a magyar lakta megyékben), Markó úgy vélekedett: sokan közülük valószínűleg úgy látták, hogy két héttel ezelőtt már nyert a magyarság, vagyis bekerült a parlamentbe, a második fordulónak tehát szerintük már nem volt különösebb tétje. Az RMDSZ-t mindenesetre ezután sem lehet figyelmen kívül hagyni, bármilyen kormánytöbbséget is akar valaki kialakítani, hacsak nem próbálkozik meg a szélsőséges nacionalista Nagy-Románia Párt (PRM) kormányba emelésével - hangoztatta a politikus, aki ugyanakkor nem hiszi, hogy ezt bárki is megengedhetné magának. (hvg)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.