Juszt Lászlót lopásban találták bűnösnek, mivel 2003. május 31-én az általa egy vadásztársaságnak bérbe adott területen, vadászati tilalom idején lelőtt egy mezei nyulat és egy őzgidát. Az ismert személyiség akkor arra hivatkozott, hogy a két állatot saját csemetekertjében lőtte le, mert rágták a csemetéket.
A Juszt László ellen meghozott jogerős ítélet, amelyet a komáromi városi bíróság szabott ki május 26-án - most jogerőre emelkedett, mivel a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság helybenhagyta a döntést, de Juszt László védője jelezte, hogy felülvizsgálati kérelemmel fordul a legfelső bírósághoz.
Az újabb ítélettel kapcsolatban Fülöp Zsolt, a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság helyettes elnöke és egyben szóvivője csütörtökön elmondta: a döntést november 15-én, zárt ajtó mögött tartott tanácsülésen hozták meg. Úgy találták, hogy a védő fellebbezése alaptalan, Juszt Lászlónak nem lett volna joga az állatok elejtéséhez, hanem ezt a vadászati hatóságra kellett volna bíznia, ezt tudta is, és még csak nem is a saját területén lőtte ki a vadakat. Helybenhagyta a megyei bíróság a komáromi városi bíróság első fokú ítéletének azt a részét is, amely elkobozni rendeli Juszt Lászlónak az ügyben bűnjelként felmerült fegyvereit.
A bíróság helyettes elnöke hozzátette, a jogerős ítélet azért csak ilyen hosszú idő elteltével került nyilvánosságra, mert a bíróság a tanácsülésen zárt ajtók mögött döntött, s az ítéletről legelőször is a vádlottat kellett tájékoztatni postai úton. A bírság összegével kapcsolatban Fülöp Zsolt idézte a Btk-t, amely szerint a kiszabott bírság 250, egyenként ezer forintos napi tételből áll: ebből a napi tételek számát a bűncselekmény súlya, magát a tételt pedig a vádlott jövedelmi viszonyai alapján határozzák meg. A jogszabály a napok számát 30-540-ben, az egy napi tétel összegét 100-20000 forint sávban határozza meg.
Dr. Papp Gábor, Juszt László védője csütörtökön elmondta, hogy felülvizsgálati kérelmet szándékozik benyújtani a Legfelsőbb Bírósághoz, mert minden jogi lehetőséget kihasznál a megítélése szerint jogtalan ítélet megváltoztatásához. Juszt László a bírság összegét egyébként már befizette, tekintettel arra, hogy az ítélet jogerőssé vált. (hvg)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.