BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Stagnál a budapesti ingatlanpiac

Túlkínálat jellemezi a budapesti lakáspiacot, a piac továbbra sem jutott túl a tavalyi támogatás-szigorítás okozta keresleti sokkon, miközben a megkezdett fejlesztések miatt továbbra is bővül a kínálat - derül ki a GKI Gazdaságkutató Rt. 2004 harmadik negyedévi, szerdán nyilvánosságra hozott ingatlanpiaci felméréséből.

A stagnálás, illetve keresletszűkülés mind a lakóingatlanok piacára, mind az iroda-, raktár- és üzlethelyiség-piacra jellemező, a kereslet jelentős túlsúlya továbbra is csupán az építési telkek piacán mutatkozik.

Az ingatlanfejlesztők és -forgalmazók adatai szerint a budapesti új építésű és használt ingatlanok ára egyaránt stagnált, sőt, egyes estekben a használt lakások árának csökkenése volt tapasztalható az elmúlt negyedévben.

A lakóingatlanok négyzetméterárát a fekvés, a komfortfokozat, az állapot stb. mellett a lakás mérete befolyásolja: szignifikánsan magasabb a 60 négyzetméter alatti alapterületű új építésű lakások négyzetméterára, mint a nagyobb lakásoké: átlagosan 11 ezer forinttal kerül többe egy négyzetméternyi lakás, ha az 60 négyzetméternél kisebb, mintha nagyobb alapterületű. A használt lakásoknál a különbség még nagyobb, átlagosan 18 ezer forint.

Az ingatlanforgalmazók és -fejlesztők szerint a következő 12 hónapban is túlkínálat jellemzi majd a budapesti lakáspiacot. 2004 harmadik negyedévében stagnáltak a használt lakások árai, és várakozásaik szerint a következő 12 hónapban mindössze 2-3 százalékos növekedésre lehet számítani.

Az új építésű lakóingatlanoknál 1 százalékos árnövekedés mutatkozott az harmadik negyedévben, a következő 12 hónapban az árak 3-5 százalékos emelkedésére számítanak az ingatlanfejlesztők és az ingatlanforgalmazók.

A lakosság lakásépítéssel és -vásárlással kapcsolatos tervei alapján a következő két évben évente 46 ezer háztartás esetében várható, hogy lakást épít vagy vásárol, 12 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. A meglévő lakásban egy éven belül 266 ezer háztartásban terveznek felújítást vagy fejlesztést, kevesebben, mint az egy évvel korábban.

Továbbra is túlkínálat van az irodapiacon - bár kismértékben csökkent a kínálati nyomás -, és a helyzet nem változik a következő 12 hónapban sem - áll a GKI elemzésében. A fővárosban továbbra is minden negyedik-ötödik négyzetméter iroda üresen áll, és a budai, illetve a legjobb minősítésű ingatlanoknál is csupán minimálisan jobb a helyzet.

Ugyancsak túlkínálat tapasztalható az üzlethelyiségek piacán, és itt sem várható lényeges változás a következő 12 hónapban, hasonlóan az ipari ingatlanok és raktárak terén. Csupán az építési telkek esetében töretlen a kereslet jelentős túlsúlya - áll a GKI felmérésében.

A GKI "GKI-AL csoport" fővárosi ingatlanpiaci indexe - amely a kereslet-kínálat viszonyát, a piaci szereplők jövőbeli terveit és várakozásait számszerűsíti, és a pozitív érték optimizmust tükröz - a lakásoknál mínusz 37. Az irodapiaci index mínusz 21, az üzlethelyiségek indexe mínusz 18, a raktárpiaci index pedig mínusz 10. (ebroker)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.