Az Európai Unióban el nem fogadott versenyelőnyök felszámolása miatt megszűnt az a lehetőség, hogy az önkormányzatok egyedi megállapodásokkal, kedvezményekkel próbálják vonzani a befektetőket, amelyek később jelentős összegű helyi adót fizethetnek. A korábban megkötött megállapodások alapján határozott időre szóló kedvezmények is legkésőbb 2007 végéig maradhatnak hatályban. A befektetők sikeres letelepítésére törekvő helyhatóságoknak ezért más megoldásokat kell keresniük.
Kedvezményes áron kínált, közművesített telkekkel próbálja ösztönözni a beruházókat Debrecen - közölte a Világgazdaság érdeklődésére Kósa Lajos polgármester. A kedvező árú ingatlanokon kívül különböző infrastrukturális fejlesztésekkel igyekeznek vonzóvá tenni a várost. Az út- és közműhálózat fejlesztésére évente mintegy hárommilliárd forintot fordítanak. Az önkormányzat a közelmúltban elkezdte egy 300 hektáros ipari park kialakítását a repülőtér mellett, ahová elsősorban logisztikai cégeket várnak. A vállalkozások érdekeit szem előtt tartva külön figyelnek arra, hogy a hatósági engedélyezési eljárásokat minél gyorsabban befejezzék, így a cégek hamarabb elkezdhetik a beruházásokat.
Az ország második legnagyobb városa számára igen fontos a helyi ipar fejlesztése, a munkahelyteremtés, hiszen az üzembezárási hullám itt is éreztette hatását - hangsúlyozta a polgármester. Az egyes vállalkozásoknak korábban nyújtott adókedvezmények megszüntetésével azonban az önkormányzatoknak alig maradt eszköze arra, hogy a beruházókat ösztönözze. Debrecenben jelenleg kétszázalékos az iparűzési adó, de ennek csökkentése akkora bevételkiesést jelentene, hogy az önkormányzat nem tudná ellátni alapfeladatait - tette hozzá Kósa Lajos. Ebben az évben az iparűzési adóból 7,5 milliárd forint bevételre számítanak.
Nyíregyháza szintén kedvező áron kínálja az ingatlanokat a befektetőknek. A város polgármestere, Csabai Lászlóné lapunknak elmondta: az önkormányzat hamarosan újabb területeket von be az ipari övezetbe, az engedélyezési eljárások során segítséget nyújtanak a vállalkozásoknak, továbbá a cégek igényeinek, munkaerő-keresletének megfelelően alakítják ki a szakképzést. A helyi munkaügyi központ folyamatosan egyeztet a városban működő vállalatokkal. Az idén 35,4 milliárd forintból gazdálkodó Nyíregyháza mintegy négymilliárd forintos iparűzésiadó-bevételre számít - tette hozzá Csabainé. Az iparűzési adó mértéke itt is két százalék. A város a kisebb vállalkozásoknak - amelyek adóalapja nem éri el az évi 2,5 millió forintot - teljes adómentességet nyújtanak.
Kazincbarcika jól képzett munkaerővel és országos viszonylatban is kiemelkedő szintű infra-struktúrával várja a befektetőket - mondta a Világgazdaságnak Nagy Imre, Kazincbarcika alpolgármestere. A város idei költségvetése tízmilliárd forint, s a tervek szerint mintegy 880 millió forint iparűzési adó folyik majd be a város kasszájába. A településen a kiszabható legmagasabb, azaz két százalék az iparűzési adó, és egyelőre nem is tervezik ennek csökkentését, hiszen az önkormányzat forráshiánnyal küzd.
A városra döntően a német tőke jelenléte jellemző, de francia, osztrák és amerikai befektetők is megvetették a lábukat Kazincbarcikán, melyek együttesen több tíz milliárd forintos fejlesztést valósítottak meg az elmúlt években. A város elsősorban az acélszerkezet-gyártókat, elektronikai cégeket, illetve a könnyűipari vállalatokat látná szívesen, hiszen ezen tevékenységeknek megvan a munkakultúrája a városban, a rendelkezésre álló szakképzett munkaerő is e területekhez kötődik. A nehézipar mellett jelentős a textilipar is, az ilyen profilú cégek több mint 800 főt foglalkoztatnak. A településtől jelenleg mintegy 40 kilométerre található az M3-as autópálya leágazása, amely hamarosan még közelebb kerül a városhoz. Ez nagy vonzerőt jelent, hiszen minden befektető - különösen a multinacionális vállalatok - számára a telephely választásakor az egyik legfontosabb szempont a megfelelő közlekedési infrastruktúra - tette hozzá az alpolgármester.
Szombathely, a régió négy másik nagy városával - Győr, Sopron, Zalaegerszeg, Nagykanizsa - összefogva, nagyszabású közúti-vasúti fejlesztést tervez, hogy a térséget még csábítóbbá tegye a befektetők számára - közölte lapunk érdeklődésére Ipkovich György, Szombathely polgármestere. A városnak még vannak szabad területei az ipari parkban, és a tervek szerint az idén tovább bővítik az ipari területeket. Mivel a munkahelyteremtés prioritást élvez a város gazdaságpolitikájában, a képzési rendszert a vállalatok igényei szerint alakítják. Szombathely az idén mintegy húszmilliárd forintból gazdálkodik, iparűzésiadó-bevétele várhatóan 3,2 milliárd forint lesz. Az adó mértéke itt is két százalék. (FE)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.