A két fejezetből álló reformcsomag általános részét Thierry Breton pénzügyminiszter terjesztette elő azzal a céllal, hogy az üzleti környezet kedvezőbbé váljék a vállalatok számára. A kereskedelem és a kisvállalatok felügyeletét ellátó - külön erre a célra alakított - tárca vezetője, Christian Jacob kiegészítő javaslatokat nyújtott be a vállalkozások könnyebb átadására, illetve átörökítésére.
A Breton-terv céljai között szerepel a kisebb vállalkozások finanszírozásának megkönnyítése, továbbá a kutatásra és fejlesztésre nyújtandó adókedvezmény. További intézkedésként ösztönöznék a foglalkoztatottak vállalati tulajdonrészekhez juttatását, ezzel együtt a nyereség egy részének elosztását a dolgozók között.
Az indítványokat a Financial Times hasznos kiegészítésként értékeli ahhoz a tervhez, amelynek részeként a jövő hónapban Alternext néven létrehoznak egy kiegészítő tőzsdét Franciaországban. Ezzel az intézménnyel a kisebb cégek tőkéhez való juttatását kívánják elősegíteni, megkönnyítve az ilyen vállalkozások bevezetését, illetve bátorítva magánszemélyek részesedésszerzését. A nagyszámú könnyítéssel egyidejűleg az állam megerősíteni igyekszik az ottani pénzügyi felügyelet hatáskörét.
A Bloomberg úgy tudja, hogy a parlament elé kerülő végleges javaslatnak része lesz Jacques Chirac elnök régóta dédelgetett ötlete egy - főleg az energiagazdálkodásban és a biotechnológiában tevékenykedő - kutatási ügynökség felállításáról. Ez az intézmény évente 2 milliárd eurót fektetne be az illetékes kormányszervek által jóváhagyandó fejlesztésekbe, 50-50 százalékos társfinanszírozási forma keretében.
A kabinet reformtervét a jelentések kapcsolatba hozzák a miniszterelnök minapi bejelentésével, amely szerint az idén nem teljesülnek a munkanélküliség 10 százalékkal való csökkentését célzó, korábban meghirdetett célok. Jean-Pierre Raffarin kijelentette, hogy a gazdaság mozgásban tartására egyszerre működtetik az összes lehetséges emelőt: a minimálbér növelésével és a köztisztviselői vásárlóerő fenntartásával élénkítik a fogyasztást, fejlesztik a bérből élők érdekeltségi rendszerét, megkönnyítik az osztalékok kifizetését, az iparűzési adó alóli mentességgel ösztönzik a beruházásokat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.