Elmérgesedő EU-USA légivita
Az amerikai kormány a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) konfliktuskezelő fórumának öszszehívását kéri, hogy kikényszerítse az európai Airbus konzorcium állami támogatásának megszüntetését. Tegnapi nyilatkozatában az Európai Bizottság ellenkeresetet jelentett be, amelyben felkérik a WTO illetékes fórumát, ítélje meg a Boeing által kapott amerikai támogatások jogszerűségét.
A felek 1992 óta egy kétoldalú egyezmény alapján juttattak pénzt a Boeing, illetve az Airbus részére, polgári repülőgépek fejlesztésének és gyártásának elősegítése céljából. Washington tavaly októberben jelentette be, hogy elégedetlen a megállapodás nyomán kialakult piaci helyzettel, ezért - kilépési szándékának jeléül - egyeztető tárgyalásokat indítványozott. A megbeszélések az április 11-i határidőre nem hoztak eredményt, ehelyett kölcsönös vádaskodásokba torkolltak.
Az EU tegnapi nyilatkozata szerint Washington 30 milliárd dollár összegű támogatást folyósított a Boeingnek, részben katonai megrendelések, részint kutatás-fejlesztési támogatások, illetve adókedvezmények formájában. A folyósított összegek Brüsszel értelmezése szerint adománynak minősülnek, és mivel vissza nem térítendők, ellentmondanak a WTO szabályainak. Az Airbus konzorcium részére az érintett tagállamok (Franciaország, Nagy-Britannia, Német- és Spanyolország) által folyósított összegek ezzel szemben tiszta beruházásnak minősülnek, mert a juttatott forrást a repülőgépek eladásának mértékében kamatostul vissza kell fizetni, sőt a megtérülésen túl a kormányok - royalty formájában - további hozamokhoz jutnak. A tiszta befektetési konstrukcióra való tekintettel az Airbusnak modellfejlesztésre és gyártásba vitelre folyósított összegek összhangban vannak az idevágó WTO-rendelkezésekkel - hangoztatja az Európai Bizottság tegnapi nyilatkozata.
A vita korábban addig viszonylag kezelhetőnek látszott, amíg mögötte eltérő termékpolitikai és piaci koncepciók húzódtak meg: az Airbus 500-800 fő szállítására alkalmas - nemrég bemutatott - A380-as modelljével szemben Boeing a saját, közepes befogadóképességű 787-es "Dreamliner" típusára esküdött. A vitában az egyik töréspont az lehetett, hogy a toulouse-i székhelyű Airbus 1,7 milliárd dollárnak megfelelő összegű fejlesztési és gyártásbaviteli előleget kért az érintett kormányoktól a júniusi párizsi légi bemutatón ismertetendő A350-es modellhez, amely közvetlen versenyt támasztana a Boeing 787-nek.
A konfliktus további kiéleződésének a kereskedelmi ügyekben illetékes uniós biztos Peter Mandelson az utolsó pillanatban azzal kívánta elejét venni, hogy felajánlotta az A350-hez igényelt összeg egyharmados csökkentését. E javaslatról telefonon is tárgyalt Rob Portman amerikai kereskedelmi főmegbízottal, Washington azonban röviddel később bejelentette, hogy csak a támogatások teljes megszüntetését tudja elfogadni, ezért a WTO egyeztetőfórumához fordul elégtételért.


