BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ma kormány előtt a Panel plusz

Húszmilliárd forinttal refinanszírozza a panelfelújítási hiteleket az MFB. Ehhez még ebben a hónapban módosítják a bankra vonatkozó törvényt. A Panel plusz program egyik verziója szerint kamatmentes kölcsönt vehetnének fel a lakók, 15 éves futamidővel.

Már a parlament előtt van a Magyar Fejlesztési Bankról szóló törvény módosítási javaslata, amely alapján a jövőben nem jogi személyeknek is nyújthatna a pénzintézet hiteleket. A törvényjavaslat lehetővé teszi, hogy az MFB Rt. részt vegyen - a kormány határozata alapján - a panel, a blokk, az alagútzsalu, az öntött, vasbeton vázas és az egyéb előre gyártott technológia felhasználásával épült lakóépület felújításához a lakásszövetkezet, illetőleg a társasház tulajdonostársainak közössége részére szükséges hitelek refinanszírozásában. A kormány sürgős tárgyalást kért, így elképzelhető, hogy már júniusban más alapokra helyeződik a panellakások rekonstrukciós programjának finanszírozási rendszere.

Mint lapunk megírta, a száz lépés kormányzati program része a lakótelepeken élők helyzetének javítása. A miniszterelnök néhány nappal ezelőtt bejelentette, hogy fel akarják gyorsítani a panelfelújítási programot, ennek keretében el akarják érni, hogy korszerűsödjön s ezáltal olcsóbbá váljék a távfűtési rendszer. A jelenlegi pályázati szisztéma szerint közel nyolcmilliárd forint állami pénz áll a panellakók rendelkezésére, hogy otthonaikat energiatakarékos módon felújíttathassák. Egy-egy lakáshoz legfeljebb 400 ezer forint állami pénz nyerhető el, ugyanennyit kell hozzátennie a helyi önkormányzatnak és s ugyancsak enynyit az érintett lakónak. Utóbbi még ennél is több ráfordítással kalkulálhat, ha komplex felújítást tervez a lakásában. A sok száz ezer forint előteremtése azonban gyakran nehézségekbe ütközik. A kormány elképzelései szerint ezért kedvező hitelkonstrukcióval segítenék a felújításokat. Ebben az úgynevezett Panel plusz programban venne részt refinanszírozóként az MFB.

Információink szerint a bank az Európai Uniótól kedvezményes feltételekkel felvett hitelkeretéből különítene el 20 milliárd forintot lakásrekonstrukció-hitelezési célokra. A hitelt kereskedelmi bankoktól vehetik fel a lakóközösségek. Egyelőre több verzió is szerepel az elképzelések között, a kormány várhatóan a mai ülésén dönti el, melyik lesz a befutó. Úgy tudjuk, az egyik változat szerint nullaszázalékos kamatozás mellett vehetik fel ezt a speciális kölcsönt az érintettek. Az összeget 15 év alatt kell viszszafizetni. A másik elgondolás értelmében a családok anyagi helyzetétől függően a helyi önkormányzat dönti el, ki, mennyi kamatkedvezményt kap, vagyis a házfelújításba belevágó lakóközösség egy-egy tagja nem azonos feltételekkel juthat a saját forrásait kiegészítő pénzhez. Vélhetően arra is mód lesz, hogy - a panelpályázattól függetlenül - bárki igényelhessen ebből a hitelkeretből. Ebben az esetben azonban nem a költség egyharmadát, hanem 25 százalékát kell saját forrásként felmutatnia, a fennmaradó 75 százalékot fedezheti a kölcsönből. Ilyenkor kétszintű elbírálással döntenek a hitelről; egyrészt a hitelképességet vizsgálják, másrészt azt, hogy ténylegesen energiatakarékossági célokat szolgál-e a tervezett rekonstrukció.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.