Csaba László közgazdász a Magyar Rádiónak adott interjújában a magyar gazdaság helyzetéről beszélt.

Csaba egy jó autóhoz hasonlította a hazai gazdaságot, amely azonban kátyús úton halad. A legfőbb gondot a magas fizetésimérleg-hiány okozza, ami miatt csak drága hitelekhez jutunk, így nem marad elég pénz a fejlesztésekre. Fő gond a hazai megtakarítások elégtelen mértéke.

"Azt gondolom, hogy ez egy elég jó autó, amiben kevés a benzin és most éppen lapos, zötykölődő budapesti úton halad, ahol sok a kátyú. Ahol nem fog eltörni tőle a tengely, de azért ha sok a kátyú, akkor nem lehet belegyorsítani akkor sem, ha a motorban benne van 250 kilométer/óra. Most ilyen helyzetben vagyunk, ahol a magyar gazdaság túl van egy nagy szerkezetváltozáson és minden mutatója szerint jól áll, ami a hosszú távú növekedés szempontjából fontos - mondta Csaba László. Kivitelben 60 százalék, gép, berendezés kétszer annyi, mint a spanyoloknál. Az Európai Unió, amikor a lisszaboni tervek megvalósulását vizsgálta, megdöbbenéssel tapasztalta, hogy nálunk a számítógép-használat, mobiltelefon és más ilyen előremutató indikátorok tekintetében előrébb állunk, mint a legtöbb fejlett nyugat-európai ország. Ugyanakkor kétségtelen, hogy ismét kialakul egy 8,5-9 százalék körüli fizetésimérleg-hiány, ennyivel többet használunk föl az országban, mint amennyit megtermelünk. Ennek következtében van egyfajta bizonytalanság a gazdaság megítélésével szemben. Emiatt drágán és kevesebb hitelhez jutunk hozzá, ennek következtében nem tudunk eleget fejleszteni. Ennek az egyik meghatározó oka, hogy a gazdaságon belül a megtakarításoknak az aránya is igen alacsony, 4,5 százalék csak a megtakarítási ráta, ez a fele annak, aminek körülbelül lennie kellene. Tehát egy olyan helyzetben vagyunk, mint a pesti úton, nem fog eltörni a tengely, de nem lehet gyorsan haladni, hanem lassítani kell akkor is, ha az ember türelmetlenül várná már, hogy mikor haladunk egy kicsit gyorsabban. Mi a 15-ös régi Európai Unió szintjéhez képest 53 százalékon állunk. A következő 10-15 évben igen lendületes, gyors növekedésre lenne szükség gazdaságilag, társadalmilag, mindenféle szempontból, és ez a fölzárkózás most inkább lassulni látszik, mintsem gyorsulni."

(Magyar Rádió)