A világ vezető politikusai kiadták a jelszót: "Segítsünk Afrikán!". A fekete kontinens felzárkóztatása mellett állt ki a Világbank elnöke, Tony Blair és George Bush pedig az afrikai segélyek megduplázásáról döntött.

Bob Geldorf zenészkülönítménye után a politikusok is rádöbbentek: van egy Afrika nevű kontinens, ahol az emberek napi fél dollárból élnek, ivóvíz, élelmiszer és munkalehetőség nélkül. Az iraki háború szellemi atyja, Paul Wolfowitz, nem sokkal azután, hogy átült a Világbank elnöki székébe, máris jó útra tért: "Ez egy történelmi pillanat. Afrika a remény kontinensévé válhat, és ebben a Világbank segíti őket. Afrika felzárkóztatása az elsőszámú célom."

A háborúnak nemcsak a tervezője, hanem a kivitelezője is segítséget ígér. Tony Blair Washingtonba utazott, hogy Bush barátját meggyőzze az afrikai segélyek növeléséről. A megállapodás értelmében az eddigi segély kétszeresét: 50 milliárd dollárt adnak Afrikának. Igaz, az Egyesült Államok évente ennek majd tízszeresét költi fegyverkezésre.

A felajánlással Bush sem tett 180 fokos fordulatot. Az amerikai elnök megtorpedózta Blair azon törekvését, hogy valóban segítsenek az érintett országokon, és elengedjék az állami tartozásaikat. (HírTV)