Nem tolonganak az előlegért
Az előlegigényléssel és -fizetéssel kapcsolatos összesített számok leghamarabb június végétől állnak rendelkezésre - közölte a Nemzeti Fejlesztési Hivatal. Előlegnyújtástól eltekinteni akkor lehet, ha a támogatás kedvezményezettje az előlegről lemond, vagy ha nem tudja rendelkezésre bocsátani az előírt biztosítékot.
A gazdasági versenyképesség operatív programnál (gvop) a kormányrendeletnek (VG, 2005. április 7., 10. oldal) megfelelően tájékoztatták a jogosultakat az előleg lehetőségéről és az ezzel kapcsolatos - a szerződésmódosításhoz szükséges - dokumentációt is elküldték a 3500 nyertes pályázónak. Novák Csaba, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium főosztályvezetője azt mondta, hogy az előleg-ügyintézés ez idáig nem terhelte meg az intézményrendszert és nem lassíthatja le a pályázatkezelést, mert attól függetlenül zajlik. A gvop-hoz eddig 350 igénylést adtak be, elsősorban a kis- és középvállalkozói és a k+f körből, s az utóbbiban már kifizetés is történt, 340 millió forint értékben.
A regionális fejlesztés operatív programnál (rop) harmincketten jelezték, hogy élni kívánnak a lehetőséggel, és tizenketten adták be kérelmüket, összesen 1,16 milliárd forint előlegre; eddig 109,2 millió forint a kifizetés - közölte Kováts Kornél kormány-főtanácsadó. Példaként említette, hogy a Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Főapátsága kérvényezte, a NémethWin Kft. pedig a bankgarancia hiánya miatt nem kapta meg az előleget.
Ha valahol, akkor az agrár- és vidékfejlesztési operatív programnál (avop) lehet tolongás, tűnt ki Maácz Miklós, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezetőjének szavaiból. Egymást érik az előlegbeadványok, főleg a falufejlesztésre és az ötmillió forint alatti támogatásra pályázók köréből.


