Az orosz gázóriásnak nemcsak ürügye, hanem méltányolható oka is van arra, hogy változtasson a szovjet korszakban kialakult kedvezményes feltételrendszeren, amelynek jegyében a Gazprom mindmáig barterben - értelemszerűen gázzal - fizet az ukrajnai tranzitért. A partnercég, a Naftogaz ugyanis az új kormány hivatalba lépése óta 7,8 milliárd köbméter orosz gázt egyszerűen elsíbolt. A tranzitdíj részeként "lekapcsolt" gázt majdnem dupla áron eladta a nyugat-európai piacon, majd tárolóinak biztonságos működésére hivatkozva továbbítás helyett visszatartott egy 7,8 milliárd köbméter mennyiségű, közel egymilliárd euró értékű gázt, amely pedig már vitathatatlanul a Gazprom tulajdona. Az irdatlan mennyiségű energiahordozó nyugat-európai eladása és a Gazprommal való - fél évvel későbbi - elszámolás közötti árkülönbség adójából fedezik Kijevben a populista nyugdíjemeléseket. (Európában ma Ukrajna fordítja bruttó hazai termékének legnagyobb hányadát, közel 57 százalékát a nyugdíjakra.)

A Gazprom, amely Ukrajnán keresztül exportál Ausztriába, Bulgáriába, Görög-, Német-, Magyar-, Olaszországba, Macedóniába, Lengyelországba, Romániába, Szlovákiába, Török-, Francia- és Csehországba, mostanra megelégelte az ukrajnai tranzit bizonytalanságait. Azt is, hogy a tranzitdíj fejében kapott gázt Kijev az orosz árak alatt értékesíti a nyugat-európai piacon. Moszkva ezért első számú stratégiai prioritásává tette az Észak-európai gázvezeték építését, amely Ukrajnát messze elkerülve, a Balti-tengeren juttatja majd el a Gazprom termékét az európai hálózatba. Az 5,7 milliárd dolláros beruházás moszkvai remények szerint 2010-re elkészül. Csúcsra járatása után évi 30 milliárd köbméternyi gázt szállít majd - az olcsóbb és rövidebb tranzit miatt állítólag a mainál alacsonyabb áron.

Ezzel egyidejűleg drámaian csökken az esély, hogy valaha is felépül a néhány éve ugyancsak tervbe vett új orosz-ukrán gázvezeték, amely a növekvő orosz export infrastruktúráját bővíthette volna. Sőt, a Gazprom az Ukrajnának szánt szállításokat is radikálisan visszafogja. Noha az ország gázszükségletének csupán 20 (olajszükségletének 25) százalékát képes önerőből kitermelni, a 2004-ben még 12 százalékos - a Tyimosenko-kormány bizonytalan gazdaságpolitikája, felemás reprivatizációs lépései miatt azonban az idén már csak 5 százalékos - ukrán gazdasági növekedés további csökkenéséhez vezet, hogy a Gazprom a 2003-as exportmennyiségnél lényegesen kevesebb gázt ad el Kijevnek. Orosz források sem tagadják a döntés politikai motívumait, felidézve, hogy a Kremlből vezérelt Gazprom 2005-ben 30 százalékkal csökkentette az Észtországba és Moldovába, 14 százalékkal a Lettországba irányuló szállításokat.

Történik mindez annak ellenére, hogy az ukrajnai energetikai és nehézipar zászlóshajói ma már orosz nagyvállalkozók tulajdonában vannak. Juscsenko elnök e hónap elején egy kellemes vasárnapi ebéden például hozzájárult, hogy az egyik leggazdagabb oroszországi oligarcha, Viktor Vekszelberg átvegye az Ukrajna-Titán vállalattal együtt az ukrajnai titánium- és alumíniumtermelést. (Ukrajnáé a világ titániumtermelésének 20 százaléka!)

Mivel 2005 első felében Leonyid Kucsma exelnök uralmának gazdasági kedvezményezettjei (a volt elnök pénztárosa és veje) bosszúból ugyancsak orosz nagyvállalkozóknak adták el dollárszázmilliókat érő ukrajnai vállalatbirodalmaikat, az a sajátos helyzet áll elő, hogy az orosz energiahordozók árnövekedése nyomán a termékekbe beépülő áremelés bumerángként visszaüt majd az orosz gazdaságra. Moszkva ezt nem bánja. A Kreml mindenkori urai évszázadokon át hozzászoktak, hogy a gazdasági racionalitást alárendeljék a birodalmi szempontoknak.

Ez a filozófia vezette az orosz elnöki adminisztráció élén tevékenykedő döntéshozókat, amikor nemrég az abszolút gazdaságtalan (2004-ben még orosz belföldi áron értékesített) fehéroroszországi gázexport növelése mellett döntöttek. Nevezetes "áprilisi téziseiben" Vlagyimir Putyin megígérte, hogy egyetlen megmaradt vazallusa, Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök birodalmában az orosz energiahordozók "árát sem 2005-ben, sem 2006-ban nem emelik" - egy majdani szállítási útvonal reményében.

Az energiahordozók szállítása és ára miatt kitört konfliktus csak az egyik frontja a "háborúvá" terebélyesedő orosz-ukrán szembenállásnak, amelyről minden nap újabb hírek érkeznek. Hétfőn például kiderült, hogy Kijev orosz hozzájárulás nélkül áruba bocsátja a fekete-tengeri flotta még tisztázatlan hovatartozású objektumait.

Nagy kérdés, hogyan függenek majd össze ezek a fejlemények a volt szovjet térségben tapasztalható brit-amerikai energetikai előrenyomulással, amely távolról sem zárult le az azeri olaj továbbítására a napokban megnyitott Baku-Tbiliszi-Cey- han vezeték üzembe helyezésével. Az egykori Szovjetunió nyugati határain átrendeződő orosz energiaszállítás terve ennek a nagyobb háborúnak is a részét képezi.