BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Túlkínálat jellemzi az ingatlanpiacot

Erős túlkínálat jellemzi jelenleg Dunakeszi ingatlanpiacát, és ez a tendencia már több mint egy éve érzékelhető - közölte lapunk érdeklődésére Tasi János, a város ingatlanpiacán közel tíz éve tevékenykedő Partner Ingatlan Központ Kft. ügyvezető igazgatója.

Tapasztalatok szerint a kisebb méretű és értékű lakásokat keresik leginkább. A túlkínálat miatt kitolódott az értékesítési idő, amely általában több hónapot vesz igénybe, de az sem ritka, hogy fél évig tart, mire gazdára talál egy ingatlan.

A lakótelep-építési hullám korábban Dunakeszit sem kerülte el. Az úgynevezett gyártelepi részen a 70-es években kezdődött a panelházak felhúzása, de még a 90-es évek közepén-végén is építettek be újabb területeket. Jelenleg a város lakosságának mintegy egyharmada él ezekben a házakban.

A kisebb méretű, másfél szobás panellakások ára állapottól függően 7,5-8 millió forint közötti, míg egy 71 négyzetméteres, 2,5 szobás panellakásért 10-11 millió forintot kérnek. A túlkínálatnak köszönhetően az utóbbi hónapokban némileg visszaestek az árak. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy egy évvel ezelőtt egy 2,5 szobás panellakást még több mint 11 millió forintért el lehetett adni - tette hozzá az ingatlanközvetítő.

Más a helyzet a telkek piacán: a közművesített építési telkek iránt ugyanis még mindig nagy a kereslet. Az Alagliget lakóparkban több ütemben közel kétszáz építési telket alakítanak ki. Az első ütemben épült hetven már gazdára is talált, és a most kialakítandó telkek jelentős részét is eladták már. A lakóparkban társas-, illetve sorházak épülnek, az itt található telkeket 16-17 ezer forintos négyzetméteráron kínálják. A város frekventáltabb területén található foghíjtelkeket ennél jóval drágábban, négyzetméterenként 25-30 ezer forintért értékesítik. Mivel nemigen maradt beépítetlen telek az amúgy is drága Duna-parton, itt a legmagasabbak az árak. Jellemző, hogy a régi, kis alapterületű házakat pusztán azért veszik meg, hogy lebontás után újat építsenek helyükre.

A városban több éve beindult a vállalkozói lakásépítés, amelyeket elhelyezkedéstől, nagyságtól, illetve felszereltségtől függően általában 250- 300 ezer forint közötti négyzetméteráron kínálnak. A készpénzzel fizető vevő azonban ma már nagyon ritka - mondta Tasi János. Ma az új építésű lakásokat is lényegesen nehezebb eladni, mint két évvel ezelőtt, s ez azzal magyarázható, hogy a vevőknek előbb el kell adniuk használt lakásukat, amely a jelenlegi piacon nem könnyű feladat.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.