Új vezetők a KVI-nál
Egy hónap késéssel, június 1-jei hatállyal nevezte ki a pénzügyminiszter a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnál meghirdetett három felső vezetői pozícióra a nyertes pályázókat - tudtuk meg a tárcától. A csúszás oka a miniszteri poszton történt váltás.
A KVI márciusban hat vezetői munkakört hirdetett meg. Zelles Sándor vezérigazgató az új struktúrával és az így életbe lépő szervezeti és működési szabályzattal indokolta a részben új munkakörök létrehozását. Két új vezérhelyettesi pozíciót alakítottak ki. Vagyonkezelési vezérigazgató-helyettessé Sugár Lászlót nevezték ki, a tulajdonosi helyettesi munkakört Bodnár Terézia tölti be. Sugár László 14 éven keresztül a gyógyszeriparban - két multinacionális cégnél - dolgozott. A márciusban eladásra meghirdetett 108 állami ingatlan értékesítésén kívül felelős a vagyonkezelői megállapodásokért és "a nemzeti kincs megőrzéséért", ráadásul a PM a tavalyi teljesítés több mint tízszeresét, 33,2 milliárd forintot remél a szervezettől a kincstári vagyon értékesítéséből.
Bodnár Terézia öt éve a KVI-nél dolgozik, ezt megelőzően a stratégiai főosztály vezetője volt. Az állami elbirtoklás ügyének rendezését várják tőle: jövő január 8-án jár le a határidő, amikortól állami ingatlanokat el lehet birtokolni. Ennek a szabályozásnak a felülvizsgálata is a feladata. A gazdasági igazgató Járosi Péter lett, aki eddig a Budapesti Gazdasági Főiskola oktatója volt.
Meghirdették a jogi igazgatói és az igazgatási osztályvezetői munkakört is. Előbbi esetében Vereby-Csethe Balázs pályázata nyerte el Zelles Sándor tetszését, míg utóbbinál Alpár Tünde lett a befutó. A beruházási főosztályvezető széke Ádámné Egri Judit távozásával üresedett meg; helyére Mészáros György került. (BR)


