BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A közbeszerzések nyertesei a kisebb cégek

A közbeszerzések összértéke az idei első fél évben 540,1 milliárd forintot tett ki, míg ez az összeg 2004 azonos időszakában 549,6 milliárd forint volt - közölte Berényi Lajos, a Közbeszerzések Tanácsának elnöke egy tegnapi sajtótájékoztatón. Ami az egyes eljárástípusok részesedését illeti, jelentősen nőtt a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos eljárások értéke és részaránya. Ebben szerepe van az új törvényi szabályozásnak, nevezetesen a közszolgáltató ajánlatkérők számára a nyílt és meghívásos eljárás mellett a hirdetménnyel induló tárgyalásos eljárás is külön feltételek nélkül választható, összhangban a közösségi jog előírásaival. A közszolgáltatók beszerzéseik mintegy 80 százalékát hirdetménnyel induló tárgyalásos eljárás alapján bonyolították le.

A közbeszerzések tárgyát tekintve az első fél évben a szolgáltatások összértéke elérte a 281,3 milliárd forintot, ez az előző év azonos időszakához viszonyítva 226 százalékos növekedést jelent. A szolgáltatások részaránya a teljes közbeszerzési értéken belül ezen időszakban meghaladta az 50 százalékot. Ugyanakkor az építési beruházások és az árubeszerzések értéke is csökkent az előző évhez képest.

A közbeszerzések összértékéből a négy legjelentősebb ajánlati kört tekintve a közszolgáltatók 47,3, a központi költségvetési szervek 24,4, az önkormányzatok és intézményeik 19,6, míg a közjogi szervezetek 7,1 százalékkal részesedtek.

A mikro-, kis- és középvállalkozások 2005 első fél évében 309,3 milliárd forint értékben nyertek meg közbeszerzési eljárást, ami az előző év azonos időszakához viszonyítva 164 százalékos növekedést jelent. A külföldi székhelyű ajánlattevők ezen időszakban 39 közbeszerzési eljárást nyertek el, 17,3 milliárd forint értékben. Az első hat hónapban a hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárások indítása kapcsán 453 esetben tájékoztatták a döntőbizottság elnökét, aki 90 esetben indított hivatalból jogorvoslati eljárást. (FE)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.