BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Benzináremelés előzetes bejelentés nélkül

A MOL Rt. utolsó hivatalos bejelentéséig 2004. június 1-jéhez képest 15 forinttal növelte a motorbenzin árát, valamint 34 forinttal a dízelbenzinét, ami 262,5 forintos benzin- és 254 forintos hivatalos gázolajárat jelent. Ma újabb áremelést láthatunk, a 95-ös benzin ára már majdnem 267 forintba, míg a gázolaj néhol literenként 261,9 forintba kerül.

Az áremelés oka, hogy a kőolaj-kitermelést rövid távon nem lehet olyan mértékben növelni, ahogy azt a felhasználás megkövetelné. A problémát tetézi bizonyos kőolajlelőhelyek termelésének visszaesése (Irak, Venezuela, Nigéria), vagy például a Mexikói-öböl felől érkező Cindy névre keresztelt trópusi vihar okozta termeléskimaradás.

A kőolajár árfolyamának trendjét két hónap törte meg jelentősen. 2004. decemberében a készletek felhalmozása miatt mérséklődött a kőolaj ára, míg ez év májusában szintén a nagy mennyiségű felhalmozás vezetett az olaj árának csökkenéséhez, ekkor 49 dollár alá süllyedt egy hordó jegyzési ára.

A jelenlegi üzemanyagárat a magas kőolajár (59 dollár felett) mellett a dollár erősödése is befolyásolja. Szakértők szerint további világpiaci áremelkedés várható, ami a hazai üzemanyagárak emelkedéséhez vezethet. (Tozsdeforum.hu)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.