Betegáramlás határok nélkül?
Az egészségügyi szolgáltatásokhoz fűződő jogok bővítését sürgeti közelmúltban elfogadott határozatában az Európai Parlament. Az EP plénumán is elfogadott jelentés arra szólítja fel az Európai Bizottságot, hogy 2007 végéig tegyen javaslatot a határon átnyúló szolgáltatások körének kiszélesítéséről. Az indítványok alapját több európai bírósági döntés adja, amelyeket végrehajtanak a tagországok, ám megfelelő jogszabályokkal nem egészítette ki az EU - tudtuk meg Novák Katalintól, az Egészségügyi Minisztérium EU-ügyekben illetékes főosztályvezetőjétől.
A luxemburgi testület döntései azt pontosították, milyen esetekben van térítési kötelezettsége a tagállamoknak. Nem sürgős beavatkozásoknál minden esetben szükséges az egészségbiztosító engedélye (E-112-es nyomtatvány), ám a költségeket nemcsak akkor térítik meg, ha a beavatkozás a beteg saját országában nem lehetséges, hanem akkor is, ha késedelem nélkül nem hajtható végre. Ennek érdekében azóta több országban egymástól vásárolnak szolgáltatásokat: gyakorlatilag átirányítják a beteget a szomszédos intézménybe.
Hosszas várólisták nálunk nincsenek, így ez a gyakorlat nem alakult ki, ám arra a magyar határ menti kórházakban is akad példa, hogy a határ túloldalán levő gyógyintézettel közösen szereznek be, illetve használnak egy értékes berendezést. Ilyen együttműködés van az esztergomi és a párkányi kórház között.
Erre a másik vonatkozó bírósági döntés is lehetőséget nyújt. Ezek szerint egy másik országban, járóbeteg-ellátás körében elvégzett beavatkozás költségeit utólag megtéríti az egészségbiztosító, ám csak a saját tarifái szerint. Ez azért fontos, mivel az árak között jókora eltérés van az egyes tagállamokban, s ezek a pluszköltségek kiszámíthatatlanok lennének. (A sürgősségi esetekre szóló E-111-es nyomtatvány segítségével a tagállamokban élőkkel megegyező visszatérítésre lehet számítani, ám ez sem minden esetben teljes.) Ez magyarázza azt is, hogy a szervezett határ menti együttműködés is inkább olyan országok között működik, ahol hasonlók a költségszintek.
Novák Katalin szerint ugyanakkor a mostaninál fokozottabb együttműködés várható egy sor területen, amelyek természetesen továbbra is nemzeti hatáskörben maradnak. Ilyen a minőségbiztosítás, az adatvédelem, a betegjogok kérdése, illetve a beteg információhoz való joga. Ez utóbbi - vagyis a megfelelő gyógykezelés lehetőségeinek vagy éppen egy kezelés lehetséges kimenetelének ismertetése - még nemzeti szinten is nehezen oldható meg, nemhogy 25-27 tagország között.
Ami a már ma is érzékelhető változásokat illeti, a legszembetűnőbb, az uniós egészségügyi kártya bevezetésére várhatóan októberben kerül sor Magyarországon, a tervek szerint az idén várhatóan egymillió vizuális (csupán szabad szemmel olvasható, számítógépes adatokat nem tartalmazó) kártyát bocsátanak ki (VG, 2005. április 1.). Mindez természetesen csak az Európai Gazdasági Térségen belül utazó turistákat segíti, mivel a plasztiklap a ma használatos, az év végén megszűnő E-111-es nyomtatványt váltja fel. A német és osztrák szociális biztonsági egyezmény keretében 2000 és 2005. április 30. között közel százezer, az E-111-es nyomtatványnak megfelelő nyomtatványt adott ki az Országos Egészségbiztosítási Pénztár - derül ki Lengyel Balázs, az OEP nemzetközi és európai integrációs főosztály vezetőjének összesítéséből. Ezen kiadott nyomtatványokra évente átlagosan 1470 számla érkezett be, éves szinten átlagosan 186 millió forint értékben. Eszerint egy átlagos költségű sürgősségi ellátás Németországban, Ausztriában 126,6 ezer forint volt. Az OEP 7257 esetben számlázott ellátást az említett két ország felé (évi 2177-et), amelynek éves átlagos értéke 68 millió forint volt, tehát egy sürgősségi ellátás költsége Magyarországon mindössze 31,3 ezer forint.
