Csongrád megyében a munkanélküliségi ráta az év első hét hónapjában átlagosan 10,6 százalék volt, 1,2 százalékkal magasabb az előző év hasonló időszakához képest. A megye kistérségeiben azonban a munkanélküliek száma meglehetősen nagy szórást mutat. Az év első hét hónapjában a legkisebb változást Szentes térségében regisztrálta a munkaügyi hivatal, ahol mindössze 0,2 százalékkal nőtt a munkanélküliségi mutató, 10,5-ről 10,7 százalékra. A legnagyobb növekedés Kistelek térségét jellemzi, ahol 12,2-ről 15 százalékra módosult az adat.
Kedvezően befolyásolta a szentesi körzet munkaerő-piaci mutatóit a városi sasliküzem beindítása, ahol közel negyvenen találtak új állást. A kisvárosban és térségében egyébként a munkaadók a legtöbb állásajánlatot január óta segéd- és betanított munkakörökre nyújtották be. A szolgáltatások területén a munkáltatók elsősorban a támogatások iránt érdeklődnek a munkaügyi központban, jórészt ettől teszik függővé az alkalmazotti létszám bővítését. A munkaadók szívesen élnek az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközökkel. A létszámbővítésre igénybe vehető bértámogatás mellett egyre több munkanélküli vesz részt képzéseken.
A megyében 2002-ben közel 1700 dolgozót bocsátottak el, ez a szám 2004-ben a felére esett vissza. Az idén az első fél évben 335 főt bocsátottak el. Ez év július végén a szentesi kirendeltség nyilvántartásában 1925 regisztrált munkanélküli szerepelt, a szám az előző év hasonló időszakával közel azonos.
A szakemberek szerint Szentes és környéke munkaerő-piaci helyzetét erősen befolyásolja a mezőgazdaság és az élelmiszeripar dominanciája. A mezőgazdaság szezonális munkaerőigénye rányomja bélyegét a késő őszi és a téli hónapok munkanélküliségi adataira. A pályakezdő fiatalok tömeges megjelenése pedig a nyári és kora őszi hónapokban befolyásolja a munkanélküliség alakulását. Pozitívum, hogy a térségben tavasztól őszig sokan találnak munkát a mezőgazdaságban, gond viszont, hogy nincs olyan foglalkoztató a térségben, amely télen a felszabaduló mezőgazdasági munkaerő adta lehetőségeket ki tudná használni. A környék nagy foglalkoztatói egyelőre nem tudnak elegendő lehetőséget kínálni ebben az időszakban.
A kis- és közepes vállalkozások az uniós csatlakozás után kialakult éles piaci versenyben inkább pozícióik megőrzésére törekszenek, közülük kevesen tudnak létszámbővítésre vállalkozni. A legtöbben azt jelezték a munkaügyi központok kirendeltségeinek, hogy akkor tudnának új munkahelyeket teremteni s több embert foglalkoztatni, ha a munkanélküliek után igénybe vehető támogatásokkal hosszabb ideig élhetnének. Továbbra is magas az alkalmi munkavállalói könyvet igénylők száma Csongrád megyében és a szentesi térségben is. Júliusban a kirendeltség 171 munkavállalói könyvet adott ki.
Feltűnően magas a megyében regisztrált munkanélküliek körében a 26-45 év közöttiek aránya, meghaladja az ötven százalékot. A két legaktívabb korcsoportból a 26-35 év közöttiek a munkanélküliek 28,6 százalékát adják, a 36-45 év közöttiek pedig a 23,3 százalékát. Az iskolai végzettséget tekintve az év első hét hónapjában a regisztrált 18 545 emberből a szakmunkásképzőt és szakiskolát végzettek száma volt a legmagasabb, meghaladta a hatezret. Csaknem hatezren általános iskolát végeztek. A gimnáziumot végzettek közül mintegy 1500-an, a diplomások közül pedig 1100-an nem találtak állást. A pályakezdő munkanélküliek száma 25 százalékkal volt magasabb ez év július végén, mint az előző év hasonló időszakában.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.