Budapest, Varsó és Prága küszködve navigál az eurózóna felé
Hasonló helyzetben működik a legtöbb feltörekvő piacú gazdaság, beleértve a volt szocialista EU-tagállamokat. A tőkeáramlásokkal szembeni teljes nyitottság és a fejletlen hazai pénzügyi piacok mellett a monetáris politikát ingadozó árfolyamok, kamatlábak és pénzügyi folyamatok közepette irányítják. Bár az új tagállamokat jól működő jegybankok és stabil bankrendszerek jellemzik, a befektetési hangulatot érintő hirtelen változások komoly terhet róhatnak a gazdaságpolitikai döntéshozatalra.
Ebben a környezetben - az eurózónához történő csatlakozás jegyében - az újonnan csatlakozott EU-tagállamok két monetáris politikai keretet alkalmaznak. A Baltikum (Észtország, Lettország és Litvánia) és Szlovénia az ERM II árfolyam-mechanizmushoz csatlakozott, árfolyamsávban tartva valutáikat. Ezen rendszer az Észtországban alkalmazott szigorú árfolyamrögzítésre (valutatanács) és a Szlovéniában bevezetett rugalmas árfolyamkezelésre (kezelt lebegés) terjed ki. Az ilyen rendszer erős fundamentumokra támaszkodik - kiegyensúlyozott államháztartási mérlegre és kimagasló gazdasági növekedésre -, amely politikát erős befektetői bizalom jutalmaz. Ha rendkívüli esemény nem fordul elő, a fenti tagállamokban előreláthatólag 2007-ben bevezetik az eurót.
Ezzel ellentétben a nagyobb közép-európai tagállamok (Cseh-, Magyar-, Lengyelország és Szlovákia) inflációs célkövetési rendszert alkalmaznak. Többéves tanulási folyamat eredményeképpen ezek az országok sikeresen kiépítették az ilyen politika intézményi és technikai feltételeit. Intézményi szinten a jegybankok függetlensége biztosított, és komoly erőfeszítéseket tettek a transzparencia megteremtése érdekében, többek között az inflációs jelentések, pénzügyi stabilitási jelentések és a kamatmeghatározó ülések jegyzőkönyveinek közzététele révén. A technikai infrastruktúra (a monetáris transzmissziós mechanizmus követése és a modell alapú inflációs előrejelzések kialakítása) igen fejlett, bár továbbra is korlátozott az erre felhasználható adatbázis.
A fejlődés ellenére a tanulási folyamat nem járt hátulütők nélkül. Az inflációs célkövetési rendszer működését nehezítette a tőkemozgások erős ingadozása és a kezdetleges problémák: a befektetői hangulat változásaira késedelmesen reagáló döntések és a hatóságok gyenge kommunikációs képessége. Ezeket a problémákat azonban nagyrészt orvosolták az elmúlt másfél év során. Továbbá egyéb, intézményi szinten jelentkező zökkenőket (például Lengyelországban a monetáris tanács tagjainak egyidejű leváltása, Magyarországon a monetáris tanács összetételének bővítése) és a közvetett adóemeléseket (áfaemelés Magyarországon és Szlovákiában) is sikeresen áthidalták.
Az inflációs célkövetés általában hatékony eszköznek bizonyult ezekben az országokban a kilencvenes években tapasztalt két számjegyű infláció jelenleg mért alacsony, egy számjegyűre történő csökkentéséhez. A monetáris politika hitelessé és kiszámíthatóvá vált. Az éves célkitűzések helyett a fejlett gazdaságokhoz hasonlóan a négy nagyobb közép-európai ország készen áll a folyamatos inflációs célkövetés alkalmazására, amely alapvetően fontos lépés az inflációra és a hosszú távú kamatlábakra vonatkozó maastrichti referenciaértékek eléréséhez, továbbá az euró bevezetéséhez.
Azonban képzeljük el, milyen lehet a Balatonon vitorlázni egy ormótlan bálna kíséretében. A fenti hasonlat jól példázza a nagyobb közép-európai tagállamok monetáris hatóságainak nehézségeit az állami szektor jelentős egyensúlyhiánya mellett, amely kiigazítás híján nem tartható fenn. Az EU-csatlakozás óta ezen tagállamok vonatkozásában alkalmazták a stabilitási és növekedési paktum szerinti túlzotthiány-eljárást. A költségvetési feszültség várhatóan növekszik a tagsággal kapcsolatos fiskális teherrel és a feltételes kötelezettségek felhalmozásával, amelyek például a PPP-kből és az állami nyugdíjrendszerekből erednek.
A közép-európai tagállamok monetáris döntéshozóinak helyzetét az angol jegybank, a Bank of England elnökének, Mervyn Kingnek a megállapítása lényegre törően szemlélteti, miszerint "a jegybankokat gyakran vádolják azzal, hogy megszállottan foglalkoznak az inflációval, de valójában ha bármitől is megszállottak, az a költségvetési politika". Ebben az értelemben a fejlett gazdaságok jegybankjaihoz képest komoly kihívással néznek szembe. Az inflációs előrejelzések (és esetleg a kibocsátási rés változásainak) követésén és az azokra történő reakciókon túlmenően tekintetbe kell venniük a kockázati prémium jelentős és ingadozó mértékét, amely nagyrészt a piacnak a költségvetés fenntarthatóságára vonatkozó elképzeléseit tükrözi. Hiteles fiskális kiigazítás híján a sikeres dezinflációnak ezért magas ára lehet ezekben az országokban, reálkamatlábban mérve.
Következésképpen két alternatív utat látok ezen EU-tagok részére, hogy az euró bevezetéséhez szükséges államháztartási hiányt az előírt szint alá csökkentsék. A biztonságos út reformhoz kapcsolt közvetlen költségvetés-kiigazítási stratégiát igényel. Csak Szlovákia döntött a közelmúltban ezen stratégia megvalósítása mellett, amelynek keretében drasztikusan leegyszerűsítették az adórendszert, csökkentették a szociális juttatásokat. Szlovákia tehát szűkülő kamatmarzsok és jelentős gazdasági növekedés mellett meggyőzően halad az euró - a kormány által a közelmúltban megerősített - 2009. évi bevezetéséhez.
A kockázatosabb, göröngyösebb út, amelyen jelenleg Cseh-, Magyar- és Lengyelország halad, a költségvetési hiány megfékezését szolgáló egyszeri intézkedésekre épül, hogy a túlzotthiány-eljárás szerinti konvergenciaprogramnak minimálisan megfeleljenek. A fenti megközelítés legjobb esetben gyenge gazdasági teljesítményhez vezet, és valószínűleg az évtized végén túlra tolja ki az euró bevezetését. Legrosszabb esetben ezek az országok egy úgynevezett "többegyensúlyi" válságnak vannak kitéve, hasonlóan a befektetői hangulat hirtelen megromlása miatt az akkori EU-tagállamokat ért spekulációs támadásokhoz 1992-ben.
Bár a navigálási feltételek korántsem ideálisak, az új EU-tagok monetáris politikája alkalmas arra, hogy elősegítse a maastrichti előírások teljesítését. Néhány közép-európai tagállam következetlen fiskális politikája azonban akadályt gördít az eurózónához történő csatlakozás útjába. A nemrég megtartott, illetve a közeljövőben tartandó választások - a múlt hónapban Lengyelországban, jövő tavasszal Magyarországon és Csehországban - új lehetőséget teremtenek a költségvetési kiigazítás végrehajtásához, az államháztartás értelmes reformja mellett. Az utóbbi lépések nem csupán az euró bevezetését segítik elő, de ami még fontosabb, biztosítják a gyorsabb reálfelzárkózást a fejlett EU-tagokhoz.
